Létrehozva: 2018.10.14.

Borzalmas körülmények között raboskodott egy autista lány a pszichiátrián Angliában

A apja beperelte a walsalli intézményt.

Pert nyert egy brit apa a walsalli pszichiátria ellen, ahol a 17 éves lányát egy kis szobába zárva tartották, és csak az ajtón lévő lyukon keresztül érintkezhetett a külvilággal.

A lány 21 hónapig volt a szobában, aminek összes bútora egy asztal, egy szék és egy matrac volt. Az ajtórésen keresztül kapott enni, és az apja is csak a résen keresztül beszélhetett vele.

A lány azután lett a 9 négyzetméteres pszichiátriai szobája rabja, hogy autizmusa és szorongása miatt agresszíven viselkedett a többiekkel, és önmaga ellen fordult. Az apa a közösségi oldalakon indított kampányt, hogy kiszabadítsa a lányát, azonban bírósági végzésben megtiltották neki, hogy nyilvánosan beszéljen a pszichiátrián tapasztaltakról.

A férfi megtámadta a végzést, és jogot nyert arra, hogy szabadon beszéljen lánya körülményeiről - például arról, hogy a földön térdelve, az ajtón lévő elhúzható lyukon keresztül tudott csak beszélni vele.

A lányt a médianyilvánosságnak köszönhetően kiengedték, most egy kétszobás lakrészben él. Rajzokkal köszönte meg mindazoknak, akik segítettek neki - írta a Daily Mail.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt