Létrehozva: 2018.05.04.

Váratlan fordulat Berki Krisztián rendőrségi ügyében

Berki Krisztián néhány hete zaklatással vádolta meg Baukó Évát, aki viszont rágalmazásért és becsületsértésért perelte be õt.

A két celeb között dúló háború néhány hete, a FEM3 Café élő adásában kezdődött, miután Berki Krisztián új műsorvezetőtársa Baukó Éva lett.

Eleinte úgy tűnt, a két nagyszájú híresség jól megfér egymás mellett, ám az élő adás egy pontján Éva kikérte magának, hogy kollégája nem hagyja szóhoz jutni.

Éva azt mesélte, hogy a kellemetlen szóváltás után a tévé folyosóján az izomceleb leordította a fejét. Az eset után Baukó több videót is megosztott Facebook-oldalán, amiben elmondta, Berki megfenyegette őt, korábban viszont szexuális ajánlatot tett neki.

Ezután már nem kellett sokáig várni az izomceleb válaszára sem. Berki kijelentette, szerinte illuminált állapotban jelent meg Éva a munkahelyén. És bár való igaz, a valóságshow szereplőnek évekkel ezelőtt voltak problémái az alkohollal, éppen emiatt akadt ki Krisztián szavain és rohant azonnal kórházba, hogy vérvizsgálattal igazolja magát. Mivel nem találtak a vérében alkoholt, Baukó eldöntötte, hogy rágalmazásért beperli Krisztiánt. Másnap azonban, mégis Berki harsogta címlapon, hogy feljelentette Évát a rendőrségen.

A %RIPOST% információi szerint hiába. Az ügy bűnügyi komolysága ugyanis eléggé megkérdőjelezhető volt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya hivatalos tájékoztatást adott, melyben világosan közölték, elutasították Berki beadványát bűncselekmény hiányában.

Ha kíváncsi vagy, mit reagált Baukó Éva a hír hallatán, elolvashatod a %RIPOST% pénteki lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel