
Ezeknek az autósoknak nincs többé zöld rendszám
Évekig irigykedve néztük, ahogy bizonyos auttípusok vezetői ingyen parkolnak vagy éppen a buszsávban suhanva kerülik ki a reggeli dugót, de ez a korszak most sokak számára véget ér. A kormány döntése értelmében a plug-in hibridek jelentős része hamarosan elveszíti a zöld rendszámot és az ezzel járó kiváltságokat.
A zöld rendszámok és az ezekkel járó számos kiváltság bevezetésének eredeti célja a teljesen emissziómentes közlekedés ösztönzése volt. A technológia fejlődésével és némi idő elteltével azonban kiderült, hogy a tölthető hibridek, azaz az 5P és 5N kategóriába sorolható járművek sokszor bizony csak papíron környezetbarátok. Ha ugyanis ezeket a tulajdonos nem tölti szorgalmasan, akkor bizony ugyanúgy füstölnek, mint benzines társaik. A jogalkotó ezért úgy döntött: a zöld rendszámmal járó kiváltságok csak a tisztán elektromos autók számára maradhatnak meg!

Mely zöld rendszámos autókat érinti a változás?
A változás az 5P, azaz a külső töltésű hibrid és az 5N, vagyis a növelt hatótávolságú hibrid kategóriába sorolt járműveket érinti. Becslések szerint Magyarországon ez nagyjából 35-40 ezer autót jelent. Tehát ha a te autódban van benzinmotor is, de eddig zöld rendszáma volt, akkor téged is érint a rendszámcsere, amit
a szabályozás értelmében legkésőbb 2026. november 30-ig kell megtenni, ami azt jelenti, hogy eddig a napig kell a zöld plakettet fehérre cserélni az autón.
A folyamat menete:
- Keress fel egy kormányablakot.
- Vidd magaddal a forgalmi engedélyt és a meglévő zöld rendszámtáblákat.
- Az ügyintézés során új forgalmit és új, fehér rendszámot is kap az autó.
A rendszámtábla párja jelenleg 8500 forint, míg a forgalmi engedély cseréje 6000 forint körüli tétel, így nagyjából 15-20 ezer forintos kiadással kell számolni.
Mivel jár a zöld szín elvesztése?
A fehér rendszám nem csak esztétikai kérdés, hanem a kedvezmények végét is jelenti:
- Vége az ingyenes parkolásnak: Budapesten és a legtöbb nagyvárosban megszűnik a díjmentes várakozás.
- Adóterhek: Visszatér a cégautóadó és a gépjárműadó kötelezettsége.
- Vagyonszerzési illeték: Használt autó adásvételekor már nem jár a mentesség.
Mi történik, ha elfelejti?
Aki 2026. november 30. után is zöld rendszámmal közlekedik a tiltott kategóriájú hibriddel, az jogosulatlan rendszámhasználatnak minősülhet. Ez helyszíni bírságot, a forgalmi engedély bevonását és az autó forgalomból való kivonását vonhatja maga után.Nem érdemes az utolsó pillanatig kivárni, mert a hamarosan élesedő szabályváltozás miatt idén ősszel hatalmas roham várható a kormányablakoknál!





