
Tóth Gabi is megérkezett a Békemenetre: A magyaroknak itt a helye
Tóth Gabi is kiáll a béke mellett. A magyar kormány a mai napon tartja a Békemenetet, ami az eddigieknél is nagyobbnak ígérkezik.
Évek óta nagy sikere van a kormány által szervezett Békemeneteknek. Minden év márciusában és októberében rendezik meg ez az eseményt a nemzeti ünnepnapjainkon, ahova az ország minden részéről érkeznek emberek. Tóth Gabi szerelmével, Papp Máté Bencével személyesen vesz részt az eseményen, majd később együtt hallgatják meg Orbán Viktor beszédét.

Tóth Gabi párjával érkezett a Békemenetre
A szívünk hozott ide minket. A hazánk iránt érzett szeretett, és hogy szeretnénk békességben élni. Voltunk októberben is, és egyszerűen nagyon szeretjük a Békemeneteket
— mondta lapunknak az énekesnő, akinek párja is megosztott pár gondolatot. „Illetve azért is jöttünk ki, hogy kiálljunk egy olyan politikai erő mellett, amelyik képviseli ezeket az értékrendeket és képes minket megvédeni” - fűzte hozzá Papp Máté Bence.
Az utóbbi időszak történései is arról árulkodnak, hogy nem a béke lett a legfontosabb a világpolitikában, hanem sokkal inkább a háború. Az iráni háború kitörése, illetve Zelenszkij, ukrán elnök fenyegetése is azt mutatja, hogy kezd rossz irányba fordulni a világ, amit a magyar kormány szeretne kicsit helyre tenni. „Mi nem szeretnénk olyan emberekkel foglalkozni, akik a hazájuk ellen küzdenek. Ennek már rég nem pártpolitikai kérdésnek kellene lennie, hanem a magyar szív kérdésének. Úgy gondolom, hogy a magyaroknak itt a helye a Békemeneten” - jelentette ki Tóth Gabi.

Tóth Gabi ezért tartja fontosnak az áprilisi választást
Sokan elbagatellizálják a háború kérdését, mert az nem itt van. Az emberek viszont nem értik azt, hogy a nemzeti oldalon a magyar miniszterelnök a magyarokért harcol, ezzel tartja távol a háborút, hogy ne is történjen meg. Ha itt, ne adj Isten, más döntés születne áprilisban, akkor nagyon nagy bajban leszünk, most azokért is menetelünk, akik ezt még nem látják
— emelte ki az énekesnő.
A mai Békemenet Orbán Viktor korábbi elmondása szerint az eddigi legnagyobb és legfontosabb lesz. Ez mind azért alakulhat ki, mivel a mostani világpolitikai helyzet is azt váltja ki sokakból, hogy minél többen álljanak ki a béke mellett.
Békemenet

- Orbán Viktor: Sopronban is tudják, hogy április 12-én a Fidesz a biztos választás!
- Orbán Viktor országjárása: bámulatos embertömeg gyűlt össze Sopronban
- Ezt látni kell: Lehengerlő képen az Orbán Viktor beszédét hallgató tömeg Sopronban
- Orbán Viktor: Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, ami megvédi a magyar családokat, a megfizethető árú üzemanyagot és az olcsó rezsit!








