Létrehozva: 2018.04.05.

Aggasztó hírek, ezt mondta az orvos a nagybeteg színésznőnek

Bár a sorozatsztár tünetmentes, az eredmények okot adnak rá, hogy tartson a kór kiújulásától.

A Bűbájos boszorkák és a Beverly Hills 90210 színésznőjénél, Shannen Dohertynél még 2015-ben diagnosztizáltak rákot. A kezeléseket  azonnal megkezdték nála, de így is sokáig úgy tűnt, hogy legyőzi őt a betegség. Szerencsére azonban ő kerekedett felül.

Mint azt a színésznő mondta, a kór teljesen megváltoztatta őt, hatására ugyanis átértékelte életét - írja a Daily Mail. Ugyanakkor a betegség gondolatától nem tud szabadulni, mert állandóan ellenőrzésekre kell járnia. A legutóbbi vizsgálaton ráadásul tumormarkerek jelenlétét is kimutatták nála, de Doherty ennek ellenére pozitív marad, és mindent megtesz azért, hogy megóvja egészségét.

A rákjelzők, vagyis a tumormarkerek olyan anyagok, amelyek a daganatokkal összefüggésben keletkezhetnek. Ezek azonban nem minden esetben utalnak rosszindulatú daganatra, a vérben való jelenlétük jóindulatú elváltozásokra is felhívhatja a figyelmet.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja