Létrehozva: 2016.04.30.

A tyúk vagy a tojás volt előbb? Itt a válasz az örök kérdésre!

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói végre a tudomány és a biológia megdönthetetlen bizonyítékaival adnak választ a tojás-tyúk problematikára.

Szerző Brenner Balázs

Máig él az örök rejtély, amely a civilizáció kezdete óta lázban tartja a világ legnagyobb elméit: melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkaros hallgatói most azt állítják:

sikerült megfejteni a talányt,

ezt pedig egy bizonyító erejű grafikonnal ábrázolták.

Válaszukat jogosan alapozzák arra, hogy a hüllők, köztük az elsőként megjelenő teknősök tojással szaporodnak, amikor pedig megjelentek a páncélosok a Földön, még híre-hamva sem volt a tyúkoknak.

A brit tudósok persze pont az ellenkezőjét állítják, természetesen ők a tyúktojást és a tyúkot vizsgálták, a választ pedig az ovocledidin-17 nevű fehérje vizsgálata adta meg, ami a tojás kemény héjának kialakulásáért felel. A kutatók azt találták, hogy ez a vegyület csak a tyúk szervezetén belül termelődik,

tehát tyúknak előbb kellett lennie, mint tojásnak,

így az első csirkék nem tojásból keltek ki, hanem más úton jöttek a világra.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van