Létrehozva: 2024.02.28.

Népszerűek a támogatott hitelek, most kiderült, melyik a legnépszerűbb

Az egyik újonnan bevezetett otthonteremtési támogatást már több mint 1000 család igényelte idén. A szakértők szerint azonban mégsem az lesz mostanában a legnépszerűbb hitel.

2024-ben jelentősen átalakult a családtámogatási rendszer, ezzel együtt pedig a támogatott hitelek konstrukciója is. Emelt összegű Babavárót például már csak idén igényelhetnek a 30-40 év közöttiek, emellett megjelent a piacon a CSOK+ is. Melyiket igénylik inkább az emberek a kettő közül?

kamat, hitel, bank, törlesztő, infláció, áresés, akció, számol, kalkulál, befektetés, hozam, kockázat, befektetés
A szakértők szerint ez lesz mostanában a népszerűbb hitel. Fotó: Sutthiphong Chandaeng / shutterstock.

Jelentősen átalakult az otthonteremtési támogatási rendszer

Még 2023-ban döntött úgy a kormány, hogy felülvizsgálja és átalakítja az otthonteremtési támogatás rendszerét, majd 2024. január 1-től bevezette az új támogatási formát, a CSOK pluszt. A családok a CSOK plusz révén egy maximum 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott hitelhez juthatnak. A meglévő és a vállalt gyermekek számától függően  maximum 15-30, de akár 50 millió forint hitel is igényelhető. A hitel egyaránt felhasználható az első közös otthon megvásárlásához, egy másikba költözéshez vagy a lakóingatlan bővítéséhez. Az új támogatással vásárolt ingatlan ráadásul illetékmentes – olvasható a kormany.hu-n.

Ezek a CSOK plusz igénylés feltételei 2024-ben

  • Kizárólag házasok kaphatják meg a kölcsönt.
  • A párnak mindenképpen gyermeket kell vállalnia.
  • A feleség igényléskor nem tölthette be a 41. életévét. (2025. év végéig beadott igényléseknél a feleség idősebb is lehet, de csak abban az esetben, ha már állapotos és a magzat betöltötte a terhesség 12. hetét.)
  • A házaspár egyik tagjának legalább 3 éves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie.
  • A pár egyik tagja sem lehet büntetett előéletű.
  • A házaspár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása.
  • Az ingatlan minimális alapterületére is van előírás. Ez függ a gyermekek számától és attól, hogy lakásról vagy önálló házról van-e szó.
  • Van vételárra, építési költségre vonatkozó elvárás is. A pár első közös lakása esetén a vételár nem haladhatja meg a 80 millió forintot, egyéb esetben 150 millió forint a plafon-olvasható a bankmonitor.hu-n.

Már meghaladta az 1000-et a CSOK pluszt igénylők száma

A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt már meg is haladta az ezret a CSOK pluszt igénylők száma. Az összetett családtámogatási rendszerben bevezetett több mint 30 intézkedés részeként januártól igényelhető a CSOK plusz minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál azoknak, akik gyermeket vállalnak - jelentette be Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Nagyon népszerű tehát ez az új, támogatott hitel, de vajon ez lesz idén a legnépszerűbb?

Mégsem a CSOK+, hanem a Babaváró lesz 2024 legkelendőbb hitele?

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Babaváró hiteleknél hatalmas felfutás várható. Egyrészt azért, mert mostanában nemigen igénylik a házaspárok: januárban alig 7 milliárd forint Babavárót igényeltek a fiatal családok. Ezt pedig nem lesz nehéz felülmúlni. Másrészt, az új CSOK plusz esetében januártól elég mindössze 10% százalékos önerőt felmutatni egy új lakás megvásárlásához, amit sokan majd Babaváró-igényléssel teremtenek elő. És mivel csak a folyósítást követő 90 nap elteltével használható fel önerőként, Babaváróból mostanában biztosan többet fognak igényelni a családok, mint CSOK pluszból. Harmadrészt pedig akár 180.000 forintot is fizetnek a bankok, ha valaki náluk veszi fel mostanában a Babavárót. Szinte mindegyik bank folyamatosan akciózik, hogy magához csábítsa az új igénylőket. Sőt, mivel az új ügyfelek akár más akciókkal, számlanyitási jóváírással is kombinálhatják a babaváró hitel mellé járó jóváírást, könnyen összeszedhető akár 260.000 forintos összeg is ajándékpénz formájában. Jelenleg a legnagyobb összeg a Gránit Banknál és a CIB Banknál ütheti a markunkat, ezeket követi a MagNet, az MBH, az UniCredit és az Erste.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti