MAMAKLUB

Mi kerüljön az uzsonnás dobozba?

Az iskolások szüleinek általában komoly fejtörést okoz, mit pakoljanak az uzsonnás dobozba. Nem könnyû eltalálni az egyensúlyt: legyen egészséges az uzsonna, és ráadásul valami olyan, amit a gyerek meg is eszik, és nem cserél el azonnal a padtársával egy csokira. Vajon mit érdemes ilyenkor pakolni?
  • Szerző: Ripost

Ugyan az iskolai ebédek egészségesebbek lettek az utóbbi időben, sokak szerint azonban finomabb kajára továbbra sem érdemes számítani a menzán. A válogatós gyerek – nemszeretem ebéd konstelláció pedig könnyedén eredményezheti azt, hogy a gyerek délutánig éhesen ül a padban. Épp ezért érdemes a szükségesnél kicsit bőségesebb uzsonnával ellátni, hogy akkor is legyen mihez nyúlnia, ha épp nem evett sokat az ebédből. De vajon mivel töltsd meg az uzsonnás dobozt?

Az ideális uzsonna több kritériumnak is megfelel: könnyen szállítható, vagyis nem folyik ki, nem maszatolódik el, nem barnul meg attól, hogy egész nap az iskolatáskában gubbaszt. A másik oldalról pedig nem árt, ha egészséges és finom is, hiszen akkor ér valamit, ha a gyerek jó étvággyal fogyasztja, és nem dobja ki vagy cseréli édességre.

A hagyományos szendvicsek hamar unalmassá válnak, ráadásul, ha fehér kenyérből készülnek, egészségesnek sem igazán nevezhetők. Helyettük jobban jársz a teljes kiőrlésű péksüteménybe tett maradék sült hússal, sajttal, vagy a házi készítésű szendvicskrémekkel, amelyeket illetően teljesen szabadjára engedheted a fantáziádat. Készülhet húsból, halból (ez már csak a fehérjetartalom miatt is ajánlott), de zöldségekből is. A péksütemény mellett teljes kiőrlésű tortillába is tekerheted a krémeket, zöldségekkel kiegészítve. A muffint nemcsak édesen lehet elkészíteni, a sajtos, sonkás, húsos, tojásos, zöldséges változat rendkívül praktikus uzsonna lehet.

A saláta szállítása és elfogyasztása körülményes, de a hasábokra vágott zöldség és a jól zárható dobozba csomagolt mártogatós együttese sikerre számíthat. Gyümölcsből azok a legjobbak, amelyek nehezen törődnek, puhulnak meg – a klasszikus alma, körte mellett csomagolhatsz egy lezárható dobozban szőlőt, narancsgerezdeket, banánt is.

Az édességet ne vond meg teljesen a gyerektől, különösen a nehezebb napokon lesz szüksége a plusz kalóriára. Persze ne is fehér lisztből készült, cukros finomságokat vagy bolti csokit csomagolj, hanem valami egészségeset. A teljes kiőrlésű lisztből készült édes muffinok, gyümölcskenyerek, zabkekszek, amelybe aszalt gyümölcs és olajos magvak is kerülnek, garantáltan el fognak fogyni. Az olajos magvak és aszalt gyümölcsök keverékét nem véletlenül nevezik diákcsemegének: jól jön, ha hirtelen energiatöbbletre van szükség egy dolgozat előtt. Zárható dobozban, vagy visszazárható tasakban tedd a táskába.

A hagyományos uzsonnás doboz helyett érdemes több, kisebb, biztonságosan záródó dobozt vásárolni. Igyekezz hívogatóan elrendezni a dobozkákban az ételt, ha szép a tálalás, a gyerekek is szívesebben fogyasztják az egészséges finomságokat.

Arról is gondoskodnod kell, hogy a gyerek napközben eleget igyon – sok kutatás utal arra, hogy a gyerekek azért is fáradtak a tanórák végére, mert egyszerűen megfeledkeztek a folyadékfogyasztásról. A kulacsba ne cukros üdítő kerüljön, hanem víz, ásványvíz, gyümölcstea, esetleg hígított, frissen facsart gyümölcslé vagy limonádé.

Panaszkodnak a szülők: nincs idő az ebédre

Sok szülő panaszolja, hogy nagyobb, felső tagozatos, vagy középiskolás gyerekét egyszerűen be sem tudja fizetni az ebédre, ugyanis mindössze 10-15 perce marad a tanórák között, ami alatt lehetetlen eljutni az ebédlőbe, sorban állni az ételért, és azt elfogyasztani. Az elképesztő túlterheltség mellett ez is rontja a teljesítményt, hiszen egy felnőtt sem tud napi 8-9 órán keresztül koncentrálni, ha közben nem jut megfelelő ételhez. Megoldásként ott, ahol van a közelben mikrosütő, sok család előre csomagolt ételt ad a gyereknek, amit az a mikróban meg tud melegíteni. Ahol még ez sem áll rendelkezésre, ott marad a hideg étel, így a gyerekek csak a vacsoránál jutnak főtt ételhez.