Létrehozva: 2020.05.29.

Így készül a gyógyító csalánfőzelék, filléres immunerősítő étel az erdőből

A régi öregek nemcsak azért ették a csalánt, mert nem került semmibe! Nagyanyáink még tudták, micsoda erő lakozik leveleiben, és itt nem a csípésre kell gondolni. A csalán az erdő patikája, felsorolni is nehéz, milyen sokféle módon támogatja az egészségünket.

A csalán az egyik legszuperebb nyáreleji immunerősítő, mégis sokan irtóznak tőle. Pedig megszelídítve nagyon is finom, szuper belőle a főzelék!

Csalánfőzelék (Fotó: Ripost)

Nem is olyan nehéz megvalósítani! Hiszen bármilyen száraz a tavasz illetve a nyár eleje, abban mindenki biztos lehet, hogy az erdőben így is tömegesen terem a zsenge levelű, friss csalán. Ilyenkor még halványzöldek és szinte áttetszőek a levelei, szinte arra csábítanak, hogy ez ember megfogja, megsimogassa bársonyos felületüket.

Óvatosan, mert csíp! (Fotó: Ripost)

Persze a csalán piszkosul csíp, így aztán hamar megtanuljuk, hogy jobb a távolságtartás. Tudjuk, hogy mennyire egészséges, hiszen csalánteát a patikában is kapni, de valahogy nehezen képzeljük el, hogy a csípős levelekből bármiféle emberi fogyasztásra alkalmas, uram bocsá', élvezhető, finom étel készülhet. Pedig van ilyen, sőt ki is próbáltuk, ez pedig nem más, mint a csalánfőzelék!

Ehhez persze friss csalánlevélre van elsősorban szükség. A szedéshez gumikesztyű, olló és egy kosár vagy erős nejlonzacskó szükséges.

Mindenképp olyan helyre menjünk begyűjteni, ahol nincs autóforgalom. Fontos, hogy csak olyan növényről szedjünk levelet, amelyik még nem virágzik. A virágzó csalán levelei már elég öregek és élvezhetetlenek.

Gumikesztyű és olló kell hozzá! (Fotó: Ripost)

Kellő elővigyázatossággal csípés nélkül ússzuk meg az előkészületeket. Ha összejött jó fél kilónyi csalánlevél, mehetünk is haza, a konyhába. A leveleket bő vízzel alaposan mossuk át. Innentől kezdve járjunk el úgy a csalánnal, mintha spenóttal dolgoznánk. A végeredmény is megtévesztésig hasonló lesz.

CSALÁNFŐZELÉK

Hozzávalók:

  • 1/2 kg csalánlevél
  • 5 cikk fokhagyma
  • 2 dl tejszín
  • 2 ek liszt
  • 2 ek tejföl
  • vaj vagy olaj, ízlés szerint
  • só, bors
  • Így készül:

    1. Az alaposan megmosott csalánleveleket sós vízben főzzük 3-5 percig, majd szűrjük le.

    A forró víz elveszi az erejét. Néhány perc főzés szükséges. (Fotó: Ripost)

    2. A megzuhant leveleket késsel hanyagul vagdossuk át.

    Sokan szeretik így, összevágva, de turmixolni is lehet. Úgy teljesen sima lesz a főzelék, mártásszerű. (Fotó: Ripost)

    3. Vajon vagy olajon futtassuk meg a lisztet, keverjük bele a zúzott fokhagymát és engedjük fel a tejszínnel. Adjuk az alaphoz a főtt és átvagdalt csalánleveleket, majd ízesítsük sóval, borssal a főzeléket. Ha túl sűrű, a csalán főzőlevével vagy tejjel tovább lehet hígítani, ez ízlés kérdése. Végezetül keverjünk hozzá 2 evőkanál tejfölt, ez fogja felrakni a csalánfőzelékre a koronát.

    A tejszínes habarástól krémes és selymes lesz. (Fotó: Ripost)

    4. Főtt tojással vagy virslivel tálalva tökéletes vacsora!

    A spenótfőzelék nemcsak finom, hanem nagyon egészséges is! Férfiaknak kimondottan javallott! (Fotó: Ripost)

    EZÉRT EGYÜNK CSALÁNT A csalán A- és C-vitaminban, vasban, kalciumban, káliumban és mangánban gazdag, emellett pedig a proteintartalma is meglepően magas. A zsenge csalánt hasonlóképpen készíthetjük el, mint a spenótot, az íze is erre emlékeztet. Csinálhatunk belőle főzeléket, levest, pesztót, tésztaételeket vagy kukoricakását is ízesíthetünk vele. Európa bizonyos régióiban népszerűek a csalánnal ízesített sajtok is. Enyhíti a reumás fájdalmakat A csalánt régóta használják a különböző ízületi problémák, mozgásszervi betegségek, reumás panaszok enyhítésére. Nemcsak ételként fogyasztva, de tea formájában is hatásos, ugyanis gyulladáscsökkentő vegyületeket tartalmaz, a mikrotápanyagai (pl. a kalcium vagy a magnézium, a C- és K-vitamin) pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a csontjaink és az ízületeink erősek, rugalmasak és ellenállóak maradjanak. Jót tesz a húgyutaknak, a prosztatának Csalántartalmú étrend-kiegészítőket a férfiaknak nagyon érdemes szedni, különösen az idősebbeknek, elsősorban azért, mert igen jó hatással van a prosztatára: enyhíti a prosztatamegnagyobbodással összefüggő kellemetlen tüneteket, természetes vízhajtó hatásának köszönhetően pedig segít eltávolítani a szervezetből a gyulladást okozó mikrobákat, méreganyagokat. Nők számára a felfázásos betegségek kezelésben van nagy jelentősége a csalánnak, a húgyúti fertőzésekkel összefüggő tünetek enyhítésére naponta 2-3 csésze csalántea javallott.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

    origo.hu

    Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

    borsonline.hu

    Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

    magyarnemzet.hu

    Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

    ripost.hu

    Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

    origo.hu

    Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

    mindmegette.hu

    Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

    ripost.hu

    Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    YESSS

    Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

    YESSS

    Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

    YESSS

    Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

    YESSS

    Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

    YESSS

    Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

    YESSS

    Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

    YESSS

    Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

    YESSS

    Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?