tóth gabi
Ismét hazai pályán kapott ki a kispesti gárda az NB II-ben. A Honvéd legendája, Nagy Antal szerint azonnal össze kellene rakni egy védelmet.
Megvalósult minden kispesti szurkoló rémálma, kieső helyre süllyedt a Honvéd labdarúgócsapata az NB II-ben. S az csak természetes, hogy nehezen élik a meg a sikertelenséget a nagy múltú klub drukkerei és egykoron legendás játékosai. Nagy Antal, harminckétszeres válogatott védő is roppant borúsnak látja a jelent, bár reménykedik, hogy csak nem következik be a szégyenteljes búcsú még a másodosztálytól is.
A legutóbbi, Szentlőrinc elleni hazai vereség (0-1) után Nagy Antal nem finomkodik, amikor a jelenlegi helyzetet jellemzi.
Szeretett csapatom az utóbbi tíz évben folyamatosan züllik, egyre mélyebbre merül a posványba. Pedig, ha megnézzük a mai élvonalbeli klubokat, szinte valamennyiben futballozik olyan játékos, aki a Honvédban nevelkedett, vagy éppen csak megfordult Kispesten.
- mondta a Ripostnak Nagy, aki az 1986-os világbajnokságon szereplő magyar válogatott csapatkapitánya volt.
Nagy és egykori társai bármikor szívesen segítenének ebben a nehéz helyzetben is.
„Mi obsitosok, öreg Honvéd-játékosok felajánlottuk, hogy amiben tudunk segítünk ingyen és bérmentve. Ebből a kétségkívül nagyon nehéz, szégyenteljes helyzetből csak összefogással lehet kikecmeregni. Egyelőre nem kérnek belőlünk. A közelmúltban Magyarországon járt a csapat korábbi tulajdonosa, George F. Hemingway aki azt mondta, hogy nálunk egy tulajdonosnak csak akkor kifizetődő egy csapatot üzemeltetni, ha az élvonalban szerepel. Bár, még akkor is nehéz. Különben csak viszi a pénzt. Ám lassan úgy néz ki, hogy még a másodosztály is csak álom Kispesten.”
Nagy Antal nem kertel, szerinte egyenesen rémálom, ami manapság a Bozsik-stadionban uralkodik.
Ez, ami most történik, száguldás, egyenes út a másodosztályból való szégyenteljes búcsú felé
– véli a legenda, aki tűzoltáshoz ötletekkel is előállt.
„A védelem stabilizálásával kellene kezdeni, s akkor tíz gól nélküli döntetlen után csak betévedne a labda az ellenfél kapujába. És akkor talán minden megváltozna, minden könnyebb lenne.”
Már csak az a kérdés, ki kaphat jelenleg a magyar fociban tízmeccses bizalmat...