Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
TÜZELŐÁLLÁS

Szerző LL

Létrehozva: 2024.08.31.

Milák Kristóf döntött, százmilliók úsztak el

Nem töltötte ki, vagy le sem adta a formanyomtatványt? Egy szakembert mégis megnevezett? Milák Kristóf párizsi olimpiai érmei után sok pénzt kapnak a felkészítő edzői, de még sokkal többet is kaphatnának.

Sokba kerülhetett Milák Kristóf döntése korábbi edzőinek. A párizsi olimpián megnyert arany- (100 méteres pillangóúszás) és ezüstérme (200 m pillangó) után összesen 94,27 millió forint állami pénzdíjban részesül az úszósztár. A sportolók mellett a nekik járó össze 60 százalékának megfelelő összeget kapják meg a szakemberek is, ez Milák edzői esetében összesen mintegy 56,5 millió forintot jelent. Kérdés, mi lesz ez utóbbi summa sorsa.

Milák Kristóf eredményei után sok pénzt kapnak, de még sokkal többet kaphatnának az őt felkészítő edzők
Milák Kristóf eredményei után sok pénzt kapnak, de még sokkal többet kaphatnának az őt felkészítő edzők         Fotó: Csudai Sándor

Milák ugyanis a jogosult szakemberek körét nem jelezte az erre szolgáló formanyomtatványon. Ezt még az olimpia előtt kellett volna megtennie. A Sportál értesülése szerint üresen adta le, az Index pedig úgy tudja, többszöri felszólításra le sem adta azt. A Magyar Nemzethez ráadásul egy harmadik lehetséges verzió is eljutott: eszerint Milák az úszószövetségnek (MÚSZ) ugyan üresen adta le a nyomtatványt, de a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) külön is elküldte azt, és azon egyetlen edzőt megnevezett. Zala Györgyöt, aki a szárazföldi, erőnléti felkészítéséért felelt, akinek az edzéseit akkor is látogatta, amikor az uszodát a hírek szerint kerülte. 

A kusza helyzetet tovább bonyolítja, hogy a MÚSZ is javaslatot tehet a MOB-nak, és be is írta Virth Balázs, Zala György és nevelőedzőként Kovácshegyi Ferenc nevét. Az Index szerint így az edzők között szétosztott összegből Virth és Zala 19-19 milliót, Kovácshegyi 9,5 milliót kap, a maradék 10 százalékon pedig a csapatorvos, a masszőr és még egy-két sportszakember osztozik. Ugyanakkor a MÚSZ és MOB döntése csak erre az egyszeri olimpiai jutalomra érvényes, az igazán nagy pénzből, az életjáradékból egyikük sem részesül.

Milák Kristóf döntése sokba került az edzőknek

Merthogy busás életjáradék is dukál az olimpiai sikerekért, a sportolók 35, az edzők 45 éves kora után kapják meg minden hónapban. Ez aranyérem esetében – jelenleg – havonta 571 200 forint, míg az ezüstért 399 840 forint. A lap számítása szerint ez az összeg átlagos élettartammal számolva mintegy 400 millió forint is lehet, amitől az olimpia előtti bő egy évben már a maga útját járó Milák megfosztotta az edzőket.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek