RETRO RÁDIÓ

Újabb súlyos baleset jöhet? Ütik-vágják Verstappent

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 07. 03. 06:00

A tavalyi Forma–1-es Brit Nagydíj a szezon egyik legnagyobb botrányát hozta, hiszen a két világbajnok aspiráns, Lewis Hamilton és Max Verstappen akkor ütköztek először. Hasonló drámára idén is lehet számítani.

Sokáig hangos volt a sajtó a tavaly történtek után, Lewis Hamilton és Max Verstappen már a rajt után komoly csatározásba bonyolódott Silverstone-ban. A brit bebújt a holland mellé, de ketten már nem tudtak elfordulni a tempós kanyarban, Verstappen nagy erővel a falnak csapódott, Hamilton viszont folytatni tudta a versenyt, amit később meg is nyert.

A kedélyek lassan csillapodtak le, sőt, ez volt az a baleset, amire a rasszista botrányba keveredett Nelson Piquet reflektált. Verstappen számára amúgy is rossz emlékű a brit pálya, hiszen először 2019-ben Sebastian Vettel "ütötte" ki, tavaly pedig Hamilton, vagyis ütik-vágják Silverstone-ban a hollandot. Ráadásul tavaly Monzában Hamilton nemes egyszerűséggel keresztül hajtott Verstappen autóján.

Az idei Brit Nagydíjon hasonló dráma történhet, a Mercedes komoly fejlesztésekkel készült, képes lehet ismét beleszólni a nagyok dolgába, Hamilton pedig extra motiváltan versenyez hazai futamán. Verstappen és Charles Leclerc bajnoki rivalizálása pedig egyre izgalmasabbá válik. 2019-ben óriási, körökön át tartó párharcot vívtak a legendás aszfaltcsíkon, amit végül megúsztak baleset nélkül, a monacói akkori csapattára, Sebastian Vettel azonban a kavicságyba küldte a hollandot.

A komoly izgalmakat hozó Brit Nagydíj felvezető műsora 15:25-kor indul az M4 Sporton, a futam 16:00-kor kezdődik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.