RETRO RÁDIÓ

Súlyos botrány: rasszista jelzővel illette Hamiltont a háromszoros világbajnok

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 06. 28. 18:30

Nemzetközi botránnyal kezdődik Forma–1-es Brit Nagydíj versenyhétvégéje, ugyanis napvilágot látott egy interjú, melyben a háromszoros világbajnok Nelson Piquet rasszista jelzőt tesz Lewis Hamiltonra.

Nelson Piquet még tavaly novemberben, egy brazil médiumnak adott interjút, melyben szó esett a 2021-es Brit Nagydíjról is, amelynek első körében a két rivális Lewis Hamilton és Max Verstappen összeütközött, utóbbi a falnak csapódott és kiesett, előbbi viszont így is megnyerte a versenyt.

Tavaly többször összecsapott a pályán Max Verstappen és Lewis Hamilton Fotó: AFP

Az értékelésben nem fogta vissza magát a háromszoros világbajnok:

A kis n*ger betette az autót, és nem engedte elfordulni [Verstappent]

– nyilatkozta Piquet. „Ott hagyta az autóját, mert két autó nem fért el abban a kanyarban. Mocskosan csinálta. Az volt a mázlija, hogy csak az egyik autó szállt el.”

Az interjú csak most kapott napvilágot, ami alaposan borzolta a kedélyeket. A Forma–1 hivatalos közleményt adott ki, melyben elítélik a rasszizmust:

„A diszkriminatív és rasszista nyelvezet bármilyen formában elfogadhatatlan, és nincs helye a társadalomban."Lewis hihetetlen nagykövete a sportunknak, és tiszteletet érdemel – közölte az F1.

Csapata, a Mercedes is kiállt a brit mellett, kiemelik, pont az ilyen kijelentések ellen küzd évek óta a hétszeres világbajnok, Piqué kommentárja pedig megmutatta, hogy igenis küzdeni kell az ilyesfajta nézetekkel szemben.

Az, hogy csak most derül ki a botrány, már csak azért is kínos, mert Hamilton nemrég tiszteletbeli brazil állampolgár lett, félig-meddig honfitársát sértegette Nelson Piquet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.