Létrehozva: 2021.08.18.

„Akkor elveszítjük Milák Kristófot” – megtörte a csendet az úszószövetség elnöke

A friss olimpiai bajnok és edzőjének kapcsolata változások előtt áll.

Az olimpiai bajnoki cím ellenére sincs béke Milák Kristóf és edzője, Selmeci Attila között. Utóbbi egy rádióinterjúban elmondta, sokat kellett tűrnie tanítványa mellett. Állítja, türelmes volt vele, és végül e téren az események őt igazolták, hiszen áldozatvállalásának gyümölcse az arany- és ezüstérem. Most viszont egy hétig nyugalomra vágyik és arra, hogy átgondolja, hogyan tovább.

Eddig működött a párosuk
Fotó: Nemzeti Sport

Sajnos nem kizárt a váltás, bár sokak szerint ez helytelen döntés lenne. Az úszószövetség elnöke határozottan kijelentette, Miláknak csakis Selmecivel lehet esélye a 2024-es párizsi olimpián.

„Beszéltem valamennyi érdekelt féllel – nyilatkozta Wladár Sándor a Borsnak. – Tudattam a szakemberrel, Kristóffal és a versenyző szüleivel: az együttműködésnek folytatódnia kell. Ha netán mégis szakítanak, a 200 méteres pillangón jelenleg a világ előtt óriási fölényt élvező Kristóf előnye fokozatosan elolvad, és a 2024-es párizsi olimpiára személyében esetleg elveszítünk egy klasszist. Elveszítjük Milák Kristófot.”

Az elnök aláhúzta, az olimpiai bajnoknak szüksége van Selmeci mellett két önfeláldozóan segítő edzőpartnere, Biczó Bence és Márton Richárd segítségére.

 

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott