tóth gabi
Három éve mûködik az MLSZ Focisegély Alapítványa. Azóta több mint 120 rászoruló korábbi labdarúgót, edzõt támogatott. A sokat támadott fegyelmi büntetésekbõl befolyó összegek is ezt a célt szolgálják.
A Magyar Labdarúgó Szövetség főképp a fegyelmi vétségek (sárga és piros lapok, rendezési hiányosságok, szurkolói kihágások) miatt a klubokra kirótt büntetésekből finanszírozza a karitatív tevékenységet. A Focisegély Alapítvány kuratóriumának egyik tagja, Borbély Zoltán a %RIPOST%-nak elmondta: sajnos sok olyan legendás labdarúgónk van, akinek az életet jelenti az egyszeri, 350 ezer forintos támogatás.
Volt olyan, akit szó szerint az éhhaláltól mentett meg a Focisegély Alapítvány, de sajnos vannak olyanok is, akiket már fiatalon elveszettünk.
A kérelmek számától függően negyedévente ül össze a kuratórium, de ha sürgősen kell, akkor korábban is.
„Ki nem mondott szempont, hogy elsősorban a nem önhibából rászorulókat támogatjuk. Általában olyan éles viták szoktak lenni, amelyek valamiért, nem pedig valami ellen szólnak.”
Borbély Zoltán elárulta, korábbi sztárok, Nyilasi Tibor, Nagy Antal vagy éppen Esterházy Márton rendkívül szolidárisak, szívükön viselik egykori társaik sorsát.
„Nyilasi és Nagy Anti játékosként csapatkapitányok voltak, és a mai napig kapitányként viselkednek, még mindig figyelnek a korábbi társaikra.”
Többek között olyan legendás játékosokat támogattak már, mint Törőcsik András, Dzurják József, Zámbó Sándor - aki például a hallását nyerte vissza az alapítványnak köszönhetően - vagy éppen az Aranycsapatban 1955-ben ötször szóhoz jutó kapus, a Bayern Münchennél is nagyot alkotott Fazekas Árpád.
Támogatást kapott Eszenyi Dénes is, aki a kilencvenes években a belga Mechelenben játszott, és 12-szer szerepelt a magyar válogatottban.
Most például Verebes Józsefet támogattuk, akiről nem gondoltam volna, hogy valaha is rászorul erre. Nemrégiben írt egy köszönő levelet az edzőként háromszoros bajnok Mágus.
"A 350 ezer forintos támogatás általában egyszeri, de volt, akinek több ízben adtunk. Többek között annak a Schumann Péternek, akinek mindkét lábát amputálni kellett."
Borbély hangsúlyozta, az alapítvány alapszabálya szerint rokonok nem igényelhetik a támogatást, kizárólag élő labdarúgók, illetve edzők jogosultak rá. Különösen sok kérelem érkezik olyan városokból, ahol egykor virágzott a futballkultúra, mint Salgótarján, Ózd vagy Komló, most viszont óriási a munkanélküliség vagy nehezebb az élet.
Sokszor valóságos emberi drámák zajlanak le a szemünk előtt
- mondta, hozzátéve: "Nagyszerű érzés segítséget nyújtani olyan embereknek, akikért egykor rajongtunk, és akik Európa-szerte ismertek voltak. Bár ne kellene!”