
"Fáj a szívem" - kiborult az erdélyi lány a magyarok elleni meccs után
Teljesen összetört a román kézilabdázó a vb-vereség után. Kerekes Éva, aki magyar származású, de a román válogatottban szerepel, a mérkőzést követően elmondta, nem hiszi, hogy ekkora konfliktusra lenne szükség a két ország között.
A magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát a középdöntő első mérkőzésén és hatalmas lépést tett a továbbjutás felé a német-holland közös rendezésű világbajnokságon. A román csapat elszenvedte második vereségét is, ezzel pedig az is biztossá vált, hogy nem jut be a legjobb nyolc közé. A román válogatott magyar származású játékosa, Kerekes Éva a meccs után teljesen kiborult, szerinte mindkét oldalon túlzásba estek a szurkolók.

Kerekes Éva teljesen összetört a magyarok elleni vb-vereség után
A román szélső nem játszotta élete mérkőzését a magyarok ellen, mindössze 1 gólig jutott a Magyarország-Románia vb-találkozón. Kerekes a találkozó végén a Magyar Nemzetnek nyilatkozott, melyben elmondta, nem tudja, mi hiányzott volna a román jobb eredményéhez.
Nagyon próbáltunk mindent beletenni a meccsbe, de mentális szinten a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy terveztük. Mindig nehéz az eredmény után futni
- mondta Kerekes, aki teljesen magyar családba született. A játékos arról is beszélt, hogy ő miként éli meg a magyar-román összecsapásokat kísérő extra figyelmet.
Nem hiszem, hogy szükség lenne ekkora konfliktusra két ország között. Szerintem ez nevetséges! Nekem fáj a szívem, mert középen vagyok ebben a helyzetben. Nagyon utálom, mikor látom, hogy az emberek egymásra fújnak, egymással verekednek, veszekednek. Békében kellene lennünk egymással, az a legjobb. Ez csak kézilabda, nem háború!
- fakadt ki a román játékos, majd hozzátette, a mostani találkozón sportszerű volt a hangulat az egész csarnokban.
Női kézi-vb: Hol végeznek a magyarok?
A női kézilabda-válogatott ismét büszkén veszi tudomásul, hogy rajta a világ szeme. A német–holland közös rendezésű világbajnokságon kiderül, melyik csapatnak jön ki legjobban a lépés, ki lesz a végső győztes, és hol végeznek a magyar lányok. A TippmixPRO-n minden mérkőzésre lehet fogadni.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!






