Pásztor Erzsi színésznő négyéves volt, amikor a szülei elváltak, de a családja számára mindig az volt a legfontosabb, hogy tökéletes ünnepet szervezzenek neki.
Pásztor Erzsi mesés karácsonyokat élt meg annak ellenére, hogy szülei külön utakon folytatták.
- A színésznő édesanyja még az ünnepi időszakban is rengeteget dolgozott.
- Nyolcéves korától teljesen megváltoztak a karácsonyok.
- Az ajándékok lettek az öröm és a túlélés forrásai.
Pásztor Erzsi szívesen emlékszik a régi karácsonyokra
„Gyönyörű karácsonyaink voltak, annak ellenére, hogy édesanyám fodrászként szinte megállás nélkül dolgozott az ünnepi időszakban. Szenteste is csak akkor tudott hazajönni, amikor az utolsó hölgy frizuráját elkészítette. Éppen ezért már december 24-én reggel elvittek az apai nagymamájához, és ott töltöttem az ünnepi vacsorát meghitt, családias hangulatban” – emlékszik vissza a 89 éves színművésznő.
„Miután véget ért az ünnepi lakoma, édesapámmal kézen fogva átsétáltunk az édesanyámhoz. Amikor beléptem a kicsiny szoba-konyhás lakásba, ahová a szüleim válása után költöztünk, ott állt előttem a feldíszített karácsonyfa. Nem volt nagy otthonunk, de a fenyőnk mindig földtől a plafonig ért. Csillogott, illatozott, és nekem akkor úgy tűnt, hogy betöltötte az egész világot” – mosolyodik el.
Édesanyám egy apró kis ékszert rejtett titokban a karácsonyfa alá – valamit, amit csak nekem szánt. Én izgatottan hasra fekve kutattam utána a fenyő alatt. Egyik évben valami egészen különlegeset kaptam: egy ezüstgyűrűt. Akkoriban azt hittem, ez a világ legértékesebb kincse. Annyira szerettem, hogy úgy éreztem, meg kell óvnom mindenki elől, így amikor elérkezett a tavasz, elástam a kertben. Akkor még úgy hittem, bármikor megtalálom majd, de hiába ástuk fel később az egész udvart, soha többé nem került elő. Valahol a föld mélyén pihen azóta is, mint egy titkos gyermekkori emlék.
Pásztor Erzsi nyolcéves volt, amikor a front elérte Magyarországot a II. világháborúban. Az addig megszokott élet ritmusa felborult, és vele együtt az ünnepek is átalakultak. A karácsony többé nem a gondtalan ajándékozásról vagy a gazdagon terített asztalról szólt, hanem a túlélésről.
„Édesanyám nagybátyja asztalos volt, ő készített saját kezűleg nekem bababútorokat karácsonyra. Borzalmas szegénység volt akkoriban, de ezek a gyönyörű játékok, a pici székek, asztalok végül életmentőkké váltak, mivel édesanyám élelmiszerre, libára, kacsára cserélte őket a nehéz időkben. Tulajdonképpen ezekből a játékokból lett végül az asztalra való, és így lettek az ajándékok nemcsak az öröm, hanem a túlélés forrásai is. És én a mai napig, amikor a köd megül az ablakban, újra ott vagyok a meleg szobában a családommal a bababútorok közt, és érzem a karácsonyfa és a bejgli finom illatát.”
Ripost hírek
