tóth gabi
Az énekes nem mindennapi élményekről és a kínaiakhoz való kötődéséről számolt be új klipje kapcsán. Kozso lapunknak adott interjújában leleplezte legújabb projektje titkait.
Kozso a kilencvenes évek óta meghatározó alakja a hazai könnyűzenének, saját bevallása szerint az élet túl rövid, ezért szeretne annyi szeretetet adni a közönségnek, amennyit csak lehet.
Az Ámokfutók 2024-ben megjelent klipje a Chinese Love címet kapta, aminek stúdió felvételei New Yorkban zajlottak, a klipet pedig itthon forgatták, de a kínai újév adott hozzá inspirációt.
A kintieknek nagyon tetszett a Chinese Love, azt mondták, hogy nagyon ritkán látnak ennyire jó hangulatú klipet. A felvételeket több mint egy hétig csináltuk, nagyon kemény munka volt.
Kozso a Ripost-nak adott interjújában elmesélte, hogy a kínai újév az idei év februárjának első hétvégéjére esett, a jeleneteket tényleg ebben az időpontban tudták felvenni.
„Elképesztő élmény volt, hiszen a Sárkány éve van, nagy szerencsénk volt, mert a kínaiaknak ez a legfontosabb napjuk az évben. Az ismerkedés története a legszebb az egészben, hiszen Magyarországon is egyre több kínai él.”
Nekem még azt is meg kellett tanulnom, hogy hogyan kell helyesen kacsát enni, nyilván nagyon szívesen megtanulnék néhány kínai szót is. Elképesztő szeretettel és alázattal fogadtak bennünket.
A klip koncepciója egyébként Kozso kreativitását dicséri, mint mondja, ő maga akarta, hogy ne csak szamurájokban gondolkozzanak.
„Szerettem volna, ha azt érzik, hogy én még mindig bevállalok dolgokat, hiszen én találtam ki egy olyan stílust, ami az egész szakmát képviselte. Ez egy nagyon izgalmas történet, világszínvonalat képvisel. Az Ámokfutóknak pedig hamarosan elkészül a 18. albuma, ami duplalemez lesz.”