tóth gabi
Szerelme miatt komoly változásokra szánta rá magát az énekes. Kozso döntésében persze az is közrejátszik, úgy érzi a két agyvérzése, az autóbalesete figyelmeztetés volt az égiektől, túlhajszolja magát, és túl sok a stressz az életében.
Hatalmas tanulópénz volt az Ámokfutók sztárja számára a két agyvérzése, majd az ezeket követő autóbalesete. Kozso azóta mindent felrúgott maga körül, hogy arra tudjon összpontosítani, ami igazán lényeges, így kerülve el a további tragédiákat.
Két éve alkot egy párt Ágival, akit csak Egérkének becéz. A szerelmesek rendkívül boldoggá teszik egymást a mindennapokban. A többszörös arany- és platinalemezes énekes-producer jövőre tölti be a hatvanadik életévét, ám ez egy cseppet sem látszik meg rajta, köszönhetően párjának és az életmódváltásnak is.
„Kortalannak érzem magam, nem érzékelem az időt. Olyan, mintha már több száz éve léteznék” – mondta Kozso. „Nagyon jól érzem magam a bőrömben, és úgy pörgök, mint az atom.”
Ezt főként annak köszönhetem, hogy mellettem van a kedvesem, Egérke, ezért tökéletesen működik az életem.
„Még futni is megtanított, pedig nem voltam a sport szerelmese, miatta azonban rávettem magam. Mindenben mellettem áll, még az étkezésemre is odafigyel. A gondoskodásának köszönhetően így maximálisan át tudom adni magam a festészetnek és a zenélésnek. Nem tagadom, lila ködben élek, még a Barbie című filmet is megnéztem a kedvéért a moziban” – mesélte a Sorry! magazinnak adott interjúban Kozso, akinek korábban meg kellett járnia a földi poklot, hogy végre boldog lehessen.
Az énekes két agyvérzésen van túl, aztán autóbaleset szenvedett. Ma már tudja, hogy mit csinált rosszul, ezért is döntött úgy, hogy változtatnia kell az életén.
„Sokat gondolkodtam rajta, miért szánta nekem ezt a sors. Rájöttem, a sok stressz miatt. Nagyon sokat dolgoztam akkoriban: zenekarok útját egyengettem, rengeteg problémát igyekeztem megoldani, és közben nem foglalkoztam magammal. Az összes munkám akkoriban mások menedzseléséről szólt. Szinte borítékolható volt, hogy rámegy az egészségem.”
Már tudom, önzőbbnek kellett volna lennem, magamra kellett volna koncentrálnom, de ez nem sikerült.
„Mostanra viszont már kinn vagyok a gödörből. A műtétek miatti fájdalmak rettenetesen megviseltek, de most úgy érzem, végre repülök” – vallotta be az énekes.