RETRO RÁDIÓ

Karácsony előtt kapta a lesújtó hírt a TV2 sztárja

Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2022. 12. 14. 18:40

Jósa Tamás tudta, hogy nem lesz könnyű, de erre azért nem számított.

Ahogy a Ripost korábban megírta, Jósa Tamást százezrekkel rövidítették meg egy csalással. 

Fotó: TV2

A Sztárban sztár leszek! versenyzője a bosszankodáson túl megtette a megfelelő lépéseket, ám most kiderült, mindez eddig nem vezetett eredményre. 

„A bank szerint bonyolultabb a helyzet, mint gondolom, szóval nagyon úgy fest, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen fogom visszakapni a pénzemet, aminek nem örülök. Nem is az összeg miatt, csak az elv miatt zavar inkább, hiszen mindez nem az én hibámból történt” – mondta Tamás, aki bár mindig résen van, mégis átvágták. 

„Csomagot vártam, így amikor a vámkezelőtől érkezett egy üzenet, nem gyanakodtam. Befizettem az 520 forintot. Másnap megnyitottam az online bakfiókomat és azonnal feltűnt, hogy közel háromszázezer forintom eltűnt. Valakik Apple Pay fizetésekkel szépen lecsapolták a számlámat, amiről nem kaptam jelentést. Azonnal megtettem a szükséges lépéseket: a rendőrségnél és a bankomnál is bejelentést tettem. Azt ígérték, hogy kivizsgálják az ügyemet és hamarosan jelentkeznek, de még semmi nem történt” – árulta el korábban a Sztárban sztár leszek! énekese, aki még most is szeretné visszaszerezni a pénzét. Az énekest egyébként nem először találták meg csalók.

„Nemrég az MVM-től kaptam egy levelet, hogy fizessem ki a tartozásomat. Nos, nem volt tartozásom, mivel soha nem is álltam szerződésben velük. Nem sikerült a csalóknak bepalizni, de nem sokon múlt. Minden ismerősömnek szóltam, hogy figyeljenek oda, mert mostanában gyakoriak az ilyen csalások” – tudtuk meg Jósa Tamástól. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.