
Szégyenteljes botrányokat kellett elviselnie II. Erzsébetnek
Hét évtized alatt kijutott a kellemetlen családi ügyekből.
A nagybátyja miatt változott meg a sorsa
Nagyapja, V. György uralkodása alatt Erzsébet a harmadik helyen állt a trónöröklési rendben nagybátyja, Eduárd és apja, VI. György után. 1936-ban, nagyapja halála után a nagybátyja került a trónra, de ő alig egy év után lemondott a trónról, hogy elvehesse az amerikai – és egyszer már elvált – filmcsillagot, Wallis Simpsont. Ezzel gyakorlatilag megpecsételte az akkor tízéves Erzsébet sorsát, akit sosem szántak királynőnek.

Eduárd ráadásul a lemondása után is gondot okozott a családnak: a II. világháború alatt fennen hangoztatta, mennyire egyetért Hitler eszméivel, noha ezt az ötvenes években már próbálta minél jobban letagadni.
Margit hercegnő botrányai
Bár örök másodikként nem nyomasztották a kötelezettségek, de II. Erzsébet királynő húgának az élete mégis szerencsétlenül alakult. Apjuk halála annyira megviselte, hogy hosszú időn keresztül csak nyugtatókkal tudott aludni, majd újabb pofont kapott az élettől. Feleségül akart menni a nála jóval idősebb, és már elvált Peter Townsendhez, aki az anyja háztartásának vezetője volt a Clarence-házban. A frigybe azonban beleszólt a politika: az egész brit parlament ellenezte az esküvőt, végül maga Winston Churchill figyelmeztette a királynőt, hogy beszélje le a húgát a házasságról.

Margit végül hallgatott a nővérére, és bár öt évvel később férjhez ment egy fotóshoz, a magánélete boldogtalanná vált. Számos szeretőt tartott, ami miatt többször az újságok címlapján kötött ki, ráadásul az évek során egyre súlyosbodó cigaretta- és alkoholfüggősége is sok csámcsognivalót adott a közvélemény számára.
Diana, a feketebárány
Diana hercegné tizenhat éven át volt a királyi család tagja, ez idő alatt pedig bőven szolgáltatott témát a sajtónak, ezzel fejtörést okozva a királynőnek. Diana ugyanis nem értette meg, hogy hercegnéként ő nem celebritás, hanem történelmi személyiség, akinek nem illene fürdőznie a reflektorfényben. A királynő éppen azért tudott hetven éven át uralkodni, kivívni az emberek megbecsülését, mert volt tartása, és mindig a helyén kezelte a sajtó és az alattvalók érdeklődését.
A walesi hercegné azonban csaknem a kezdetektől fogva dacos kislányként próbált borsot törni az uralkodó orra alá: várandósan levetette magát a lépcsőn, mert hisztériás rohamot kapott, 1992-ben pedig Andrew Morton brit újságírónak adott titkos interjúkat, amikből végül könyv született. A kötetben Diana szemrebbenés nélkül beszélte ki a legközelebbi családtagjait, rossz fényt vetve ezzel a monarchiára. 1995-ben aztán a BBC-nek is nyilatkozott, szintén szégyent hozva a családra, aki befogadta őt.
Fergie és a perverz címlapfotó
András herceg volt felesége, Sarah Ferguson egykor majdnem olyan népszerű volt, mint sógornője, Diana. Jó barátnők is lettek, ugyanakkor a botránycímlapokon is megosztoztak. Bár András és Fergie eleinte boldogok voltak, 1992-re olyannyira megromlott a házasságuk, hogy bejelentették, különköltöznek. Néhány hónappal később a yorki hercegnét egy amerikai bankár társaságában fotózták le, aki egy medence szélén nyalogatta Fergie lábujjait.

A botrány annyira undorító és kellemetlen volt, hogy Fergie hosszú éveken át nevetség tárgyává vált. Négy évvel később hivatalosan is elváltak András herceggel, viszont a történtek ellenére a mai napig nagyon szoros, baráti kapcsolatot ápolnak egymással. Sarah - feltételezhetően, mert a királynő kedvenc fiának, Andrásnak volt a felesége - végül elnyerte a királynő bocsánatát is. 2008-ban az uralkodó ismét meghívta őt Balmoralba.
Károly és Kamilla szextelefonjai
Ki ne emlékezne az emlékezetes hangfelvétel-botrányra ami 1992-ben szivárgott ki Károly hercegről és szeretőjéről, Kamilláról. A pár nem bírta ki egymás nélkül, és mivel mindketten házasságban éltek, csak titokban találkozhattak. Ha pedig nem lehettek együtt, telefonon keresztül próbáltak enyhíteni a hiányérzetükön. Így tudta meg a világ, hogy III. Károly király legszívesebben Kamilla tamponja lenne. Ám botrányok ide vagy oda, a pár közel húsz éve él tisztességes házasságban - és végre, egymás oldalán boldogságban.

András herceg pedofilbotránya
A királynő harmadik gyermeke kétségtelenül a kedvenc fia volt. Imádta Andrást, akivel különlegesen szoros kapcsolatot alakított ki, és mindezt az apróbb botrányok sem tudták beárnyékolni. 2019-ben azonban eltört valami: egy Virginia Giuffre nevű nő azzal vádolta meg a yorki herceget, hogy a kétezres évek elején többször is szexuálisan közösült vele, amikor Giuffre még csak tizenhét éves volt.

András herceg Jeffrey Epstein szexszigetén találkozott az akkor fiatalkorú lánnyal, és bár máig tagadja a vádakat, a családja nagyot csalódott benne. Főként a királynő, aki kénytelen volt megfosztani a fiát a katonai és egyéb címeitől, így most már csak a York hercege titulust viselheti. Édesanyjával a haláláig tartotta a kapcsolatot, sokszor az éj leple alatt ment hozzá látogatóba, hogy a sajtó ne vegye észre őt.
Harry és Meghan árulása
2020-ban II. Erzsébet királynőnek fájdalmas árulással kellett szembenéznie: unokája, Harry herceg és annak felesége, Meghan Markle úgy döntöttek, kilépnek a királyi család kötelékéből, és inkább Amerikában kezdenek új életet celebként, de megtartva a rangos titulusaikat.

Mindezt csak tetézte, hogy egy évvel később, 2021 márciusában botrányos - és hazugságokkal teli - interjút adtak Oprah Winfrey-nek, amiben vérig sértették a Koronát és a herceg családját. Tették ezt annak ellenére, hogy addigra Harry nagyapja, Fülöp herceg már nagyon rossz egészségi állapotban volt, így a család arra kérte őket, hogy ha már mindenképpen beszélni akarnak, legalább válasszanak másik időpontot, ne izgassák az idős és beteg nagyszülőket.
Harry és Meghan azonban nem tett eleget a kérésnek, sokak szerint pedig az interjú is hozzájárult Fülöp herceg néhány héttel későbbi halálához. A házaspár azóta is lábbal tiporja mindazokat az értékeket, amik mentén a Windsor-ház megalakult és fennmaradt, hamarosan pedig botránykönyvet készülnek kiadni a királyi rokonságról, aprópénzre váltva ezzel a szeretteiket.






