Létrehozva: 2022.08.12.

Szomorú hírt kapott Gáspár Győző

Egy pár napos elvonulás után elég erőt érzett magában az énekes ahhoz, hogy újra színpadra álljon.

Szerző Ripost

Völgyi Zsuzsit a sírás kerülgette, amikor a koronavírus-tesztje pozitívat mutatott - egy nappal azelőtt, hogy a Romantic zenekar végre újra színpadra állt volna Siófokon, a Plázson, ahol több ezer ember várta izgatottan a bulit. A koncertet természetesen nem mondták le, bár Győzike is nagyon ideges és szomorú volt, úgy döntöttek, hogy Kunovics Katinkával ketten megcsinálják a várva várt bulit. 

 

Nem látok a pipától, olyan mérges vagyok a világra!

 – mondta a Bors megkeresésére Győzike.

„Annyira vártuk mind a hárman ezt a koncertet, olyan jó lett volna megint együtt lenni, erre tessék! Szegény Zsuzsink lebetegedett. Katinkával úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megcsináljuk a bulit, hiszen tudjuk, hogy sokan várnak ránk. Sajnálom, hogy Zsuzsi nem lehet ma este velünk!”

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott