„Képtelen vagyok megütni!” - nem bír dacos kislányával a Viszkis

A gyereknevelés még egy sokat megélt férfiembert is megvisel, hiszen sokszor eszköztelennek érzi magát a szülő. Ambrus Attila és felesége, Réka is ugyan­olyan nehézséggel küzd, mint bármelyik család: Annával, a három és fél éves kislánnyal nehezen lehet boldogulni, hiszen belépett a dackorszakába. 

„A nagyobbik gyerekemmel nem igazán bírok!” – kezdte nevetve Attila a Borsnak. „A minap Székelyföldön hideg volt, szerettem volna, ha nem fázna meg. Megkértem, vegye fel a cipőjét, de ő vagy hatszor körberöhögött. Nyilván ilyenkor bepöccenek, de kezet sosem fogok rá emelni! Erre megesküdtem magamnak. Ma már megpróbálok higgadt maradni, de nagyon nehéz…” – sóhajtott a Viszkis. 

„Így nem marad más választásom, mint a fenyegetés: a minap azt mondtam neki, hogy ki fogom kötözni egy fához, és majd jön a medve, ami felneveli, ha így folytatja tovább” – avatta be a lapot a trükkjeibe Attila, majd hozzátette, hogy ő túlságosan hányattatott gyerekkort élt meg, ezért bármennyire is eluralkodik rajta a feszültség, minden erejével azon van, hogy uralja azokat. 

„Nincs az a pénz!”

Fontosak a gyökereim, de azt is látom, hogy milyen hagyományt nem folytathatok tovább. 

„Kiskoromban rendszeresen vertek, de én soha nem leszek képes tenni, nincs az a pénz! Nem verekszem, inkább megkérem a feleségem, hogy üssön rá ő Anna fenekére” – folytatta Attila, aki nemrég családjával Erdélybe utazott, hogy meglátogassák az édesanyját és találkozzanak a külhoni barátokkal. 

Messzi Mama

A gyerekek csak „Messzi Mama” néven emlegetik Ambrus édesanyját, akivel ma már szorosabb a kapcsolata, hiszen rendszeresen tartják a kapcsolatot telefonon, és a gyerekek is többször találkoztak már nagyival. Az erdélyi látogatás után Attila édesanyja is éppen náluk vendégeskedik.

„Másfél éves voltam, mikor faképnél hagyott minket az anyám és beállt egy vallási gyülekezetbe. Amikor az esküvőmre meghívtam, és nem jött el, végérvényesen megszakítottam vele a kapcsolatot. Majd eltelt jó pár év, és a gyerekeim érdekeit figyelembe véve úgy döntöttem, elásom a csatabárdot, szükségük van a nagymamájukra” – mondta a keramikus.

„Apát miért zárták be?”

„A legnagyobb félelmem, hogy egyszer a fejemre olvassák a gyerekeim, hogy miket tettem” – vallotta be Ambrus Attila, aki mindenkitől bocsánatot kért, és úgy érzi: megkapta büntetését. A gyermeki, vagy később a kamaszkori kendőzetlen őszinteségtől azonban jogosan tart.

„A gyerekek a mi tükörképeink. Én szembenéztem már a sajátommal, de azzal még nem, hogy ők később mit gondolnak majd rólam” – mesélte félelmét a jövőről a családfő, bizakodva abban, hogy humorral előbb-utóbb minden régi gazságnak el lehet majd ütni.

„Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, de a jelenben nagyon igyekszem a legjobbat kihozni magamból, hogy Anna és Magor ne szenvedjen semmiből hiányt. Később, majd 30 év múlva kiderül, hogy csináltam a dolgom” – zárta le kedélyesen a beszélgetést Ambrus Attila, aki most kerámiaművészetéből tartja fenn családját, és készül a balatoni vásárra, ahol augusztus 16-20-ig lehet vele találkozni a kerámiás standjánál.