Fájdalmas részletek derültek ki Marsi Anikó gyerekkoráról

Marsi Anikónak sokkal halványabb emlékei vannak az édesapjáról, mint a négy évvel idősebb testvérének, Ircsinek. Anikó mindössze hatéves volt, amikor elveszítették a családfőt.

"Annak ellenére, hogy hárman maradtunk, nem volt mélabús gyerekkorunk. Ódákba tudnám foglalni anyukám nevét, mert annyi szeretetet kaptunk, ami szerintem sok gyereknek elég lett volna" – mesélt Anikó a hot! magazinnak a régi időkről. Talán az anyamodell miatt is érezte úgy Anikó már igen fiatalon, hogy később legalább három-négy gyereket szeretne.

"Tényleg, tizennyolc évesen arról álmodoztam, hogy sokgyerekes anyuka leszek. Amikor Vilmossal terhes voltam, tudtam, hogy a szülés nehéz lesz, de hatalmas arccal hittem, hogy mindent tudok az életről, a fontos dolgokról, a többit majd megoldom. Hiszen alvás nélkül egyhuzamban három napig is tudok dolgozni. De amikor először a kezembe adták azt a közel négykilós csodát, akkor éreztem meg a felelősség súlyát. És egyszer csak egy őrült aggódós anyuka lettem. Mondhatom, hogy a fiaim a babamérlegen nőttek fel. Amikor Vilmost megetettem, azonnal rohantam a mérleghez. Vajon eleget evett? Fázik? Melege van? Szóval, átestem a ló másik oldalára. Amikor Vince született, már magabiztos voltam, volt gyakorlatom; megint úgy éreztem, mindent tudok. Nos, ismét tévedtem, mert amíg Vilmos hathetes korától végigaludta az éjszakát, addig a kisebbik hároméves koráig szinte alig aludt éjjel. A nagyobbik fegyelmezett volt, az öccse viszont képes volt a bevásárlóközpontban toporzékolni, mert azonnal lufit akart. Felmászott hajmeresztő helyekre, és le is ugrott onnan. Szóval, tűz és víz volt a két fiam kicsinek. Persze a mai napig maradtak különbségek, mert a nagyfiam a nyugodt erő, az szoktam mondani rá, hogy okostojás, izompacsirta. Vince, a fiatalabb lassan tizenhárom éves, de bőven a fejemre nőtt, csak nő és nő, ő kosárlabdázik, és a mai napig benne van a kisördög. Mindkét fiamra büszke vagyok: jól sportolnak, tanulnak, három nyelven beszélnek folyékonyan. Anyák napján egy-egy szál virággal és nagy öleléssel köszöntenek engem és a nagymamát is" - mondta a Tények műsorvezetője.

Irénkét, ahogy a két lánya, úgy az unokái is imádják. Kapni, elfogadni – kézzelfogható ajándékot legalábbis – nem az erőssége. Pedig mindent megérdemelne, hiszen teljesen egyedül küzdötte végig az életet, miközben a kislányainak mindent megteremtett. A nagyszülők sem segíthettek: a férje halálakor már egyetlen nagymama és nagypapa sem élt.

"Igazából úgy éreztem, rám szakadt az ég, amikor a kislányok édesapja, a férjem meghalt. Él bennem egy kép: óvodai ballagáson vagyunk, Anikó mellettem ül az ünnepi ruhácskájában, én pedig talpig feketében. Leírhatatlan, elmondhatatlan fájdalmat éreztem. Óriási pszichés teher mindennap rádöbbenni, hogy egyedül kell helytállnom és megoldanom a sorsdöntő kérdéseket. Itt maradt a két kislány, amikor szükségük lenne az apukájukra. Éppen húsvétra készültünk, akkor történt. Azt terveztük, hogy elutazunk a rokonokhoz, a férjem akkor jött ki a kórházból. Nehéz róla beszélni, hiszen most húsvétkor volt a halálának a 41. évfordulója" – csuklott el Irénke hangja.

A teljes interjúért keresd a hot! magazint az újságárusoknál!