
Tragédia! Órákkal az érettségi után halt meg a 18 éves lány
Nagy tervek álltak előtte, tanár szeretett volna lenni. Tragikusan hamar vesztette életét az a fiatal lány, aki érettségi átvétele után mindössze néhány órával halálos balesetet szenvedett.
Megrázó tragédia rázta meg az amerikai Iowát: egy 18 éves diáklány néhány órával a középiskolai ballagása után életét vesztette egy autóbalesetben. A fiatal nem sokkal előtte még aznap osztálytársaival ünnepelte az érettségi megszerzését, estére azonban tragédiába fordult az élete. Az iskola szívszorító közleményben búcsúzott a végzős tanulótól, akinek halála mélyen megrázta az egész közösséget.

Órákkal az érettségi után halt meg autóbalesetben a fiatal
Tragikusan hirtelen vesztette életét a fiatal lány egy autóbalesetben, mindössze néhány órával azután, hogy átvette középiskolai bizonyítványát. A rendőrség tájékoztatása szerint Ashlin Knuth május 17-én este szenvedett balesetet Iowa államban. A fiatal lány autója egy másik járművel ütközött egy kereszteződésben.
A helyszínre érkező mentők és tűzoltók kiemelték a roncsból Ashlint és 18 éves utasát, majd kórházba szállították őket. A diáklány életéért azonban hiába küzdöttek, később belehalt sérüléseibe.
Ashlin utasa túlélte a balesetet, ahogyan a másik autó 21 éves sofőrje is, aki nem sérült meg.
Ashlin Knuth az ottumwai középiskola 2026-os évfolyamának tanulója volt, és néhány órával a tragédia előtt még részt vett a ballagási ünnepségen. Az iskola közleményében azt írta:
Mély szomorúsággal osztjuk meg Ashlin Knuth tragikus elvesztésének hírét. Az egész iskolai közösség együtt gyászol a családdal, barátokkal és tanárokkal ebben a rendkívül nehéz időszakban.
A fiatal lány a tervek szerint ősszel főiskolán folytatta volna tanulmányait, később pedig tanár szeretett volna lenni. A baleset körülményeit továbbra is vizsgálják.
(via People)






