RETRO RÁDIÓ

Lovasi András balesete ügyében új, súlyosított ítélet született

Lovasi András balesete ügyében új, súlyosított ítélet született
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 10. 12:40

Súlyosították Lovasi András ítéletét a perújítást követően.

Mint az köztudott, Lovasi András 2019 márciusában a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol összeütközött egy rendőrautóval. A járőrkocsiban utazó két rendőr közül az egyik súlyosan megsérült, eltört a kulcscsontja, valamint több foga is kitört. Idén februárban a felelősségét elismerő zenész úgy döntött, elfogadja a korábban kiszabott büntetést, ami 225 ezer forint pénzbüntetés és a járművezetéstől való 1 éves eltiltás volt.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Eközben kiderült, hogy az egyik rendőr maradandó fogyatékosságot szenvedett, így az ügyészség módosította a vádat, azaz maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta Lovasit. A büntetővégzés 2021. február 1-jén jogerős lett, de az ügyészég a felmerült új körülmény miatt perújítás elrendelését kérte a Fővárosi Törvényszéken, amely indítványnak a bíróság helyt adott. A perújítási eljárásban megállapították, hogy a rendőr maradandó fogyatékosságát Lovasi okozta a baleset során.

„A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) perújítási eljárás során 600.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit, akit maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádoltak„olvasható a Fővárosi Törvényszék mai közleményében, amit a Blikk szúrt ki. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.