Csűrös Karola fél, hogy többet nem tudja elhagyni az otthonát

Már több mint egy éve lábadozik trombózisa után a Szomszédok című teleregény ikonikus színésznője, mégsem javul olyan mértékben az állapota, hogy utcára tudjon menni. A 84 éves Csűrös Karola úgy érzi, többé nem is lesz tökéletes állapotban.

Ha tehetné sem dugja ki az orrát a hűvös lakásból ebben a nagy melegben Csűrös Karola, a forróság azonban egyszer elmúlik, a szobafogság viszont – most már úgy fest – örökre marad.

A népszerű művésznő 2020 tavaszán kapott trombózist, akkor életveszélyes állapotban szállították kórházba. A lelkiismeretes gyógykezelésnek kö­szönhetően megmentették az életét, a rehabilitáció azonban egyre kevésbé tű­nik eredményesnek. A Bors telefonon kereste meg a művésznőt, aki bár vidám hangon, mégis meglehetősen reményvesztetten nyilatkozott.

Nem csak a kánikula, a lába miatt sem tudja elhagyni a lakását a színésznő Fotó: Bors

„Megvagyok, köszönöm szépen, a bal lábam viszont még mindig nem az igazi. Itt töltöm minden időmet a lakásban, olvasgatok. Ellátnak, vigyáznak rám, nem panaszkodhatok, bár sajnos sokszor nem ehetem azokat az ételeket, amiket nagyon szeretek. Tudja – mondta nagy elánnal –, amiket én szeretek, azok mind ne­héz ételek. A gulyásleves, töltött káposzta, töltött paprika... Jó fűszeres, magyaros kaják. Időszakosan diétáznom kell, muszáj odafigyelni, ilyenkor le vagyok ezekről tiltva. Vicces – tette hozzá –, hogy amikor nem ehetek ilyeneket, akkor csülkök lebegnek álmomban a lelki szemeim előtt.”

Igazi nagy szerelem volt Csûrös Karola és Horváth Ádám házassága, 53 évet töltöttek együtt Fotó: Bors

Csűrös Karola híres jókedve az egészségi állapota ellenére is a mai napig kitart, amikor azonban komoly témáról beszélget, a telefonon keresztül is érezhető nyugalom, egyfajta „beletörődés a sorsába” érzés keríti hatalmába.

„Ha már nem lesz forróság, a lábam miatt már akkor sem fogok tudni kimenni innen. Félek, hogy ez lesz a vége.”

A kijelentése után csend lesz a telefonban. Amikor az újságíró azt válaszolja, hogy ne mondjon ilyeneket, hiszen nagyon szereti őt a közönsége, és várják vissza, azt feleli:

„Ennek örülök. Köszönöm, hogy szeretnek.”

A férje sírjához sem tud kilátogatni

Horváth Ádám rendező 2019 nyarán halt meg. A házasok több mint ötven éven át alkottak egy párt, érthető, hogy a színésznő a társa elvesztését a mai napig nem dolgozta fel. Ahogy azt sem, hogy a beteg lába miatt még a sírjához sem tud kimenni.

„Azt nagyon sajnálom, hogy a két évvel ezelőtti térdtörésből majd a trombózisból nem épültem fel, és nem tudok kimenni a sírhoz. Bár talán még nem is állnék rá készen, fájó látni a követ, és tudni, hogy ott van alatta, és soha többé nem jön vissza” -nyilatkozta Csűrös Karola korábban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hogy élveztem-e a gyilkosságokat? Zavarni nem zavart

origo.hu

Megdöbbentően veszélyes döntést hozott Szlovákia

vg.hu

Uniós szabályok alól kér mentességet Németország

ripost.hu

Diákjától lett terhes a tanárnő: a szórakozóhelyen nem ismerte fel a fiút

vg.hu

Újra elviselhető a benzinár Amerikában

origo.hu

Elképesztő baleset: napernyő nyársalt fel egy idős nőt Dél-Karolinában

travelo.hu

Rockzene és bor a Balaton egyik legnagyobb és legszebb szabadstrandján

ripost.hu

Ne kapcsold be a sütőt, aszalj inkább ingyen

ripost.hu

3 isteni bográcsétel, ha nem gulyást akarsz enni

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

Lehetetlen helyesírási teszt: 10-ből 9 ember tuti megbukik rajta

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Hatvan éve hunyt el Marilyn Monroe - rejtélyes részletek a díva tragikus haláláról

SZTÁRDZSÚSZ

Szexvideót küldtek Emiliónak, Tina csúnya bosszút állt

SZTÁRDZSÚSZ

Záporoznak a kommentek Berki Mazsi legújabb fotója alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Előkerült a videó: L.L. Junior hatalmas bulit csapott az otthonában szakítása után

SZTÁRDZSÚSZ

Ilyen nagy már Mihalik Enikő kislánya - cuki fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Elárulta karcsú alakjának titkát a TV2 népszerű időjósa, nem tudnád megtippelni, hány éves! - fotók