tóth gabi
Az Anna and the Barbies frontemberére rámosolygott a szerencse.
Pásztor Anna 16 éves volt, amikor elhagyta a családi házat, mivel lázadó kamaszként nem értett egyet szülei szigorú, vallásos elvárásaival. Nevelőapja, Pásztor Gyula most hatalmas ajándékkal lepte meg őt: egy birtokot írat a nevére, amely új reményt adhat neki és gyermekeinek.
„Viccesen azt szoktam mondani, hogy három apám is van, és ezzel nem is hazudok” – mondta nevetve Anna, utalva arra, hogy nevelőapja, Pásztor Gyula és a sokáig vér szerinti apjának hitt Bereményi Géza mellett biológiai apja, Cseppentő Attila is feltűnt élete egyes szakaszaiban. Pásztorral 13 évig élt együtt, majd megszakadt a kapcsolat, néhány éve kezdtek el újra beszélni.
„Néhány hete egy fantasztikus hírrel lepett meg, ugyanis nemrég örökölt egy tanyát, amit az én nevemre írat. Ez most nekem a kapaszkodó, mert mióta az eszemet tudom, albérletből albérletbe költöztem, ráadásul már két kicsi gyerekem is van, ez nem könnyű. Most legalább tudom, bármi is történjen, van valami stabilitás, biztonság mögöttünk, amihez lehet nyúlni, ha szükséges. A járvány miatt alig volt bevételem, kölcsönökből éltem a gyerekeimmel egy albérletben, sokat tanultam ebből, és tudom, hogy az előre gondolkodás a legfontosabb, hogy ne legyek soha többet ilyen nyomasztó helyzetben” – jelentette ki Anna.
Harminc éve az Anna and the Barbies frontembere lázadó volt, szülei pedig beléptek egy spirituális gyülekezetbe, ami sok elvárással járt: hetente háromszor kellett misére járnia, nem hallgathatott olyan zenét, amit szeretett és elvették a könyveit is.
„Akkor buktam ki igazán, amikor nem engedték, hogy találkozzam a középiskolai szerelmemmel, Robival. Bűnös dolognak tartották, hogy randizgatok. Nem tudtam így otthon maradni, végül Robi szöktetett meg egy kölcsönkért fehér Ladával” – mondta Anna a Blikknek.