A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK

Tóth Andi élő videóban fejtette ki a véleményét Tóth Gabiról

Tóth Andi és Tóth Gabi vitája már napok óta tart, jóllehet, a fiatal énekesnő szerint már egy éve megromlott közöttük a viszony.

Tóth Andi csütörtök este élő videóban beszélt Tóth Gabival kapcsolatos konfliktusáról, jóllehet, napokkal ezelőtt azt mondta, többet nem kívánja kommentálni a köztük levő feszültséget és annak következményeit.

A két énekesnő között a hét elején robbant ki a vita, amikor Tóth Andi megosztotta Tóth Gabi egyik posztját, amit egy zárt csoportba írt a fiatal énekesnőről.

Tóth Andi áldozatnak érzi magát (Fotó: Ripost)

„Én most sem haragszom Gabira, nincsenek bennem rossz érzések. Tudtam, hogy ezzel most bombát fogok robbantani, de két tűz között álltam, hogy melyik kezembe harapjak. Vagy eltussolom a dolgot és hagyom, hogy ócsároljon, vagy robbantom bombát és erről fog szólni minden két hétig. Nem ez volt az első eset. Mit is csináltam? Csak lefotóztam Gabi véleményét úgy, ahogy van és kitettem az oldalamra. Szerintem ez a csoport egy kicsit gáz, és bennem nincs rossz érzés, csak foglalkozzunk a saját dolgunkkal. Tehát én egy rossz szóval sem illettem Gabit, az elmúlt egy évben sem. Csinált egy videót, ami felidegesített, mert sok dolgot állított benne, ami nem igaz. (...) Tisztázzuk, hogy sosem írtam neki semmi bántót. Ha nem fenyegetett volna perrel, és nem írt volna privát üzeneteket... Én mindig kedvesen válaszoltam neki. (...) Nekem nincs rossz érzésem vele, én nem kerülök senkit. Szívesen odaállok elé” – fogalmazott Andi.

Az énekesnő úgy érzi, hogy mindenki őt tekinti célpontnak, mert divat lett őt bántani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

origo.hu

Lenge öltözetben fotózták Király Viktor feleségét

metropol.hu

Megszólalt a szakérő: ezt élhette át Suhajda Szilárd az utolsó percekben

hirtv.hu

A nemzeti összetartozás napjáról emlékezett meg Orbán Viktor

ripost.hu

Ezt nem teszi zsebre: Dopeman csúnyán beszólt ByeAlex-nek

vg.hu

Pénzesőt jelentett be Nagy István

origo.hu

Jet skivel száguldozott a terhes Vasvári Vivien - videó

ripost.hu

Alig takarta valami Tóth Andi bájait

ripost.hu

Nagy a baj, rossz hír érkezett a börtönbe zárt Galambos Lajcsiról

ripost.hu

Ledobta a melltartót a háromgyermekes színésznő: félmeztelenül pózolt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Ismét áll a bál: Azahriah szerint G.w.M megélhetési zenész

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem teszi zsebre: Dopeman csúnyán beszólt ByeAlex-nek

SZTÁRDZSÚSZ

Így győzték le fóbiájukat Young G Béci és felesége