tóth gabi
Az özvegy másfél év után újra boldog, azonban most is a szívügyének tekinti imádott férje akaratát.
Hiába boldog új párja, Zoltán oldalán Vajna Tímea, akkor sem feledi imádott férje emlékét. Az özvegynek még mindig feltett szándéka megvalósítani Andy Vajna álmát, a Puskás Ferenc életéről szóló filmet.
Ennek érdekében Tímea Los Angelesben találkozott Gárdos Éva filmrendezővel. A direktor otthonában megbeszélték a részleteket, erről Tímea az Instagram-sztorijában értesítette a rajongókat.
Tímea az elkövetkezendő években mindenképpen teljesíti néhai férje kívánságát.
„Amennyire tudom, Andy amerikai filmes cégében lesznek jogaim.Persze csak az állampolgárság megszerzése után járhatok el céges ügyekben, csak azután lesz aláírási jogom. Erre még minimum két évet kell várni, hiszen 2021-ben kérvényezhetem először az állampolgárságot, amihez részt kell vennem egy komoly interjún és két könyvet betéve kell tudnom. Amint ez megtörténik, azonnal munkához látok, mert a Puskás film el fog készülni!” - mondta el tavaly augusztusban a Ripost-nak az özvegy.