Létrehozva: 2019.08.10.

Vajna Tímea teljesíti férje utolsó kívánságát

Andy Vajna régóta dédelgetett álma volt, hogy filmvászonra vigye a leghíresebb magyar, Puskás Ferenc történetét.

Andy Vajna az év elején, váratlanul hunyt el. A producer bár betegeskedett, tele volt tervekkel, aktívan élte a mindennapokat.

Sok egyéb mellett az egyik terve Puskás Ferenc, világhírű labdarúgónk életének megfilmesítése volt. A moziprojekt munkálatai már két évvel ezelőtt elkezdődtek, a neves forgatókönyv íróval, Joe Eszterhas-zal dolgozott együtt Vajna.

"Producerként régóta gondolkodom azon, hogyan lehetne a leghíresebb magyar labdarúgóról, Puskásról egy izgalmas, a közönségnek is érdekes filmet készíteni. Elkezdtük a munkát Joe Eszterhas-zal, aki már dolgozik a film forgatókönyvén. Joe-val remek csapat vagyunk, több filmet készítettünk már közösen, legutóbb a Szabadság, szerelem filmen dolgoztunk együtt. Puskást a világon mindenhol ismerik, sok helyen még a mai napig Magyarországról Puskás neve jut először az emberek eszébe. Itt volt az ideje, hogy Puskás életéről film készüljön”

– nyilatkozta 2017-ben a filmmogul, aki azt is megerősítette, hogy a film magánfinanszírozásban fog forogni.

Andy Vajna halála után azonban mindenki azt találgatta, vajon mi lesz ezután a fim sorsa. A %RIPOST% megtudta, nincs minden veszve, igaz, még jó időbe telhet, de az özvegy, Vajna Tímea, nem hagyja veszni a férje tervét.

"Minden vágyam, hogy megcsináljam a Puskás filmet! Ezt akarta Andy és én bármit megteszek, hogy megvalósuljon az álma”

– kezdte a Vajna Tímea, aki még nincs túl a hagyatéki tárgyaláson, de ettől függetlenül is biztos abban, hogy minden segítséget és támogatást megkap majd a filmhez.

"Szeptemberben lesz a hagyatéki tárgyalás, ahol kimondják, hogy mi illeti meg az örökösöket. Amennyire tudom, Andy amerikai filmes cégében lesznek jogaim. Persze csak az állampolgárság megszerzése után járhatok el céges ügyekben, csak azután lesz aláírási jogom. Erre még minimum két évet kell várni, hiszen 2021-ben kérvényezhetem először az állampolgárságot, amihez részt kell vennem egy komoly interjún és két könyvet betéve kell tudnom. Amint ez megtörténik, azonnal munkához látok, mert a Puskás film el fog készülni!”

- szögezte le Vajna Tímea, aki joggal lehet magabiztos, hiszen egy héttel ezelőtt az egyik híres amerikai filmrendező-producer is bizalmat szavazott neki.

Ha szeretnéd megtudni, hogy ki támogatná Vajna Tímeát, olvasd el a %RIPOST% szombati lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin