RETRO RÁDIÓ

Törőcsik Mari nem láthatja családját

Törőcsik Mari halála: elérzékenyülve emlékeztek rá a TV2 dolgozói
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 19. 07:15

A 84 éves színésznőnél látogatási tilalom van.

Törőcsik Mari évek óta elszigetelten él a Kőszegi-hegység lábánál álló apró falucskában, ám most a házi karanténja miatt megváltozott egy-két dolog: az ápolók kizárólag szájmaszkban, tetőtől talpig fertőtlenítve közelíthetik csak meg a 84 éves Nemzet Színészét.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„A bezártságot már megszokta, hisz ha úgy vesszük, már több éve karanténban él, az azonban, hogy a koronavírus miatt még velünk, családjával sem találkozhat, az új, és merőben szokatlan dolog. Persze szükséges, mi több, az ő esetében életbevágó – mondja a Borsnak Járai Máté, Törőcsik unokája, aki telefonon kapcsolatot szeretett nagymamájával. „Sajnos egyre nehezebben tud kommunikálni, úgyhogy nagy beszélgetéseket mi sem tudunk folytatni, de azt tudom, hogy most fokozottan vigyáznak rá.”

Mint azt Járai Máté mondja, Törőcsikre nemcsak a védőfelszerelésben lévő ápolók segítenek: a havi egyszeri orvosi vizsgálataira se mehet ki, inkább házhoz mennek hozzá az orvosok, akik nem mernek kockáztatni.

„Mari mama persze próbál józan maradni, épp elég küzdelmet jelentenek neki így is a mindennapok„ - teszi hozzá Járai.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.