
A Vidám Színpad örökifjú mûvésznõje a természetes módszerekre esküszik, amikor szépségének és fizikai frissességének, teherbírásának megõrzése a tét. Nemrég töltött el néhány napot párjával együtt Harkányban, ahol a világhírû gyógyvíz különleges hatását és a Harkányi Fürdõ wellness kezeléseit tette próbára.
Az ország egyik legnépszerűbb színésznője, Nyertes Zsuzsa rendkívül aktív, jelenleg 19 szerepet játszik öt különböző társulatban, és már készül a hatodikra is.
![]()
Ahhoz, hogy mindig maximálisan teljesíthessen a színpadon, nélkülözhetetlen időnként egy kis elvonulás, feltöltődés beiktatása is, amire legszívesebben családtagjaival együtt utazik el. Ezúttal a Harkányi Fürdő wellness kezeléseit tette próbára.
Az idei úticélt könnyű volt kiválasztania, hiszen Zsuzsa a génjeiben hordozza a víz szeretetét, akárcsak édesapja, aki vízügyi szakemberként több harkányi termálkút fúrásában is részt vett egykor.
![]()
„Az év elején megfogadtam, hogy ezentúl tudatosabban vigyázok az egészségemre, ezért az idén magánedző segítségével kezdtem el sportolni, de így sajnos kevesebb időm marad a mindennapi kikapcsolódásra, a lazításra. Szerencsére a nyáron bemutatásra kerülő új darabunk indulása előtt még be tudtam iktatni egy harkányi fürdőzést, ahol nemcsak ideális természeti környezet fogadott, de a kénben és a hidratáló hatású karbamidban is rendkívül gazdag gyógyvíz a bőrömmel és az izmaimmal is „csodát tett”. Nemsokára Pécsen is lesznek előadásaim, amikor már garantáltan nemcsak a páromat, de a család többi tagját is elhozom egy közös lubickolásra!”– mesélte Zsuzsa.







