Létrehozva: 2018.08.21.

Magánéleti dráma, forrnak az indulatok Weisz Fanni családjában

Már három éve dúl a háború Weisz Fanni családjában, és az indulatok egyre csak fokozódnak. Megpróbáltunk az egész vita mélyére ásni, hogy kiderüljön, hol romlott meg Fanni és az édesanyja között a viszony, és miért tart még most is az ellenségeskedés.

Weisz Fanni anyukája szerint Hajmásy elmebeteg

Miután Fanni elnyerte A Szépségkirálynő című műsor közönségdíját, egy teljesen új világ nyílt ki előtte. Az egyébként zárkózott, gátlásos és komplexusos kamasz lány egyetlen támasza ebben az „idegen világban” az édesanyja, Léránt Ágnes volt, aki szívét-lelkét kitette fogyatékkal született lányáért. Mindenben támogatta őt, nemcsak az édesanyja, hanem a menedzsere is volt egyben.

A családi idill nagyjából három éve borult fel, amikor a siket modell megismerkedett Hajmásy Péterrel. Ugyan az édesanya a kezdetekben elfogadta Fanni választottját, ám miután állítása szerint több hazugságon is rajtakapta a férfit, folyamatosak lettek a veszekedések. A fiatalok szakítottak, de később kibékültek, sőt Fanni elhagyta a családi házat, és összeköltözött Péterrel. Azóta pedig teljesen eltávolodott az anyjától.

Nem találkoznak, és nem is beszélnek egymással. Mindez Ágnes szerint lánya férje miatt van, egyértelműen őt hibáztatja a megromlott viszonyért. Azt állítja, hogy a „betolakodó” már a kezdetekben is keltette a feszültséget a családban. Fannit pedig folyamatosan hergelte szintén siket testvére, Gábor ellen.

Õ egy nárcisztikus pszichopata, egy elmebeteg. Folyamatosan hazudozik, és Fannit is átveri

– nyilatkozta a %RIPOST%-nak az édesanya, aki lánya NAV-botránya - amibe szerinte Hajmásy keverte bele - miatt már a rendőrségen is járt. A modellt ugyanis öt évre eltiltották a cégalapítástól, mert három, ismeretlen összegű adótartozást is felhalmozott.

Bár Ágnes az utolsó pillanatig küzdött, hogy megakadályozza lánya esküvőjét, Fanni augusztus 11-én hozzáment választottjához. Az esküvőre a Weisz családot nem hívták meg, és mint kiderült, a nagyszülőknek rossz meghívót küldtek ki. A történtek teljesen kikészítették őket, a mama szűkszavúan nyilatkozott érzéseiről a %RIPOST%-nak:

Ez egy rémálom. Értetlenül állunk a történtek előtt, és hihetetlenül megvisel bennünket, hogy magyarázatot sem kapunk rá.

Fanni önálló életet szeretne

Mindannyian tudjuk, ha egy fiatal lány beleszeret valakibe, nincs, aki megállítja. Mindenkit gonosz ellenségnek néz maga körül, aki ellenzi azt a kapcsolatot. Nem volt ez másképp Fanniék esetében sem, hiszen amíg nem toppant be a modell életébe Péter, addig minden remekül ment anya és lánya között.

Fanni azonban fülig beleszeretett választottjába. Egy idő után sokallta az anyja  jelenlétét, aki mondhatni, a harmadik fél volt a kapcsolatukban. Úgy érezhette, édesanyja teljesen megfojtja őt a gondoskodásával. Nem vágyott másra, csupán arra, hogy önálló nőként is helyt álljon, és úgy érezhette, ebben Ágnes akadályozza a legjobban.

Bár Fanni és férje teljesen elzárkóznak a körülöttük kialakult botránytól, a siket modell megközelítőleg egy éve a színpadról üzent édesanyjának.

„Anya! Én mindent neked köszönhetek. Mindenekelőtt azt, hogy élek, hogy felneveltél, hogy támogattál. Biztos vagyok benne, hogy ez nem volt egyszerű egy fogyatékos lánnyal. De tudod, volt egy pillanat az életemben, amikor döntenem kellett. Arról, hogy megmaradok-e egy betegnek, aki mindig, mindenben támogatásra szorul, vagy megpróbálok normális fiatal nőként önálló életet élni. Igen, azzal, akit szeretek. És én döntöttem, anya. Az utóbbit választottam. Akkor is, ha ez neked vagy bizonyos embereknek nem mindig tetszik. Ne haragudj! Persze nincs kizárva, hogy megbotlok, vagy akár el is esek ezen az úton. De akkor az az én felelősségem lesz, nem pedig a siketségemé. Remélem, egyszer elfogadod ezt. Nagyon szeretlek”  - üzente korábban édesanyjának Fanni.

Ám Ágnest ez nem hatotta meg, továbbra is kötötte az ebet a karóhoz. Ahol csak tudta, keményen kritizálta Hajmásyt, sőt, néhány nappal ezelőtt már azt mondta róla, veri a lányát.

A modellnek nem lehetett könnyű ebben az elmérgesedett viszonyban nekilátni az esküvőszervezéshez. Fájt neki, hogy az édesanyja képtelen elfogadni, hogy ez az ő élete, az ő boldogságáról van szó. Szörnyű lehetett számára, hogy az esküvőszervezésből is ki kellett hagynia Ágnest, hogy az anyja támogatása nélkül kellett végigmennie ezen nehéz időszakon. Hogy nem volt ott, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, mert Fanni attól félt, még a nagy napján is botrányt csinál az anyja.

Mi csak remélhetjük, hogy ez a vita hamarosan rendeződik. Sosem fogjuk teljesen megtudni, hogy mi zajlott a háttérben. Hogy mennyiben hibás az elkeseredett édesanya, aki a lehetőségeihez képest a legjobban nevelte fel gyermekét, és mindenben segítette őt. És mennyiben az Fanni, akinek felnőtt nőként igenis joga van az önálló élethez...
De vajon meddig szólhat bele a szülő egy gyermek életébe? Van-e joga hozzá, miután az nagykorú lett? Hogy kinek van igaza? Lehetetlen eldönteni. Sok most a sérelem és az indulat, de az biztos, hogy ameddig csak az adok-kapok megy, sosem lesz békülés a családban.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő