Létrehozva: 2018.05.26.

A gyermekek javára gyűjt a 103.9 Sláger FM

A 103.9 Sláger FM is csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet kezdeményezéséhez, melyben a Gyermekek hete eseménysorozat keretén belül egész pénteken adománygyûjtõ napot tart a rádió.

Hatalmas érdeklődés övezte az Ökumenikus Segélyszervezet gyermeknapi rendezvényét, melyen rászoruló gyermekek vehettek részt különféle programokon, közismert személyiségek vezetésével. Az eseményen közreműködtek a rádió műsorvezetői is: Pordán Petra, Fehér Mariann, Abaházi Csaba, Bárdosi Sándor, Somogyi Zoltán, Viktorin Tamás és Habóczki Máté.

A műsorvezetők örömmel vetetették bele magukat a gyerekekkel közös játékba, így többek között csocsóztak, kvízjátékban vettek részt, valamint különféle készségfejlesztő játékokat is kipróbáltak a legkisebbekkel közösen.

"Nagyon jó volt találkozni a gyerekekkel, akik elképesztően örültek nemcsak a közös játéknak, de azoknak az ajándékcsomagoknak is, melyeket az esemény végén átadtunk nekik. Megható pillanatoknak lehettünk részesei, a gyerekek tiszta, őszinte reakcióinak, ahogy örömöt csalhattunk az arcukra apróságokkal is. Apróságnak tűnhet egy hívás a 1353-as adományszámra is, de ha sokan ragadunk telefont ez a hívás hatalmas segítséget jelenthet a rászoruló gyerekeknek" - utalt Pordán Petra a kezdeményezéshez kapcsolódó adománygyűjtésre is, melybe a 103.9 Sláger FM is bekapcsolódik, így az egész pénteki napot ennek szentelik.

"Megható volt látni, hogy a gyerekeknek mennyire sokat jelent egy kis meglepetés, hogy milyen könnyű őket boldoggá tenni. Szívbemarkoló pillanatok voltak ezek, de jó volt megtapasztalni, hogy az adományok milyen jó helyre kerülnek és milyen sok örömet szerezhetünk velük. Bízom benne, hogy egy vagy akár több hívással számtalan ember segíti majd hasonló örömhöz a gyerekeket a beérkező adományoknak köszönhetően" - mondta Viktorin Tamás, aki kollégáival együtt egész nap az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtését segíti a 103.9 Sláger FM-en.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét