RETRO RÁDIÓ

Kiakadt Tóth Vera: a Facebookon üzent

Kiakadt Tóth Vera: a Facebookon üzent
lula
Szerző
lula
Létrehozva2018. 02. 20. 08:08

Úgy tûnik, Majka sorsára jutott Tóth Vera. Szerinte ugyanis a rapperhez hasonlóan õt is szándékosan mellõzik a hazai rádiók.

Betelt a pohár Tóth Veránál, aki, állítása szerint, több mint hét éve vívja küzdelmét a hazai rádiókkal. Az énekesnő szerint ő az egyike azon keveseknek, akiknek szándékosan mellőzik a dalait.

Ezzel kapcsolatos véleményét pedig egy hosszú, iróniával megfűszerezett bejegyzésében fejtette ki a Facebook-oldalán.

 „Szeretném az országos rádiók szerkesztőinek, vezetőinek megköszönni, hogy egyetlen dalomat sem játsszák már hét-nyolc éve, hiába készültek remekebbnél remekebb rádiókompatibilis nóták, mindig az volt a válasz, hogy nem ment át azon a misztikus, hallgatói rostán.

Ezzel teljesen elvették a popzene írás iránti vágyamat

– kezdte ironikus hangvételű bejegyzésében Vera, aki hozzátette, az évek múlásával egyre inkább azt érzi, hogy a rádiókból való mellőzésének köszönhetően került igazán a helyére a zenei világban.

Posztjában hosszasan kifejti véleményét. Hogy mit írt, elolvashatod a %RIPOST% napilap keddi számában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.