RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, mit vitt el a lúzer tolvaj Klapka Györgytől!

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2015. 11. 04. 13:58

Az üzletember lakásába tört be az a szerencsétlen rabló, aki egy csokiból készült aranyrudat szemelt ki magának, ám végül csak egy könyvvel távozott.

Sokan tévesen azt hiszik, hogy Klapka György lakásában még a falak is aranyból vannak. Valószínűleg erre számíthatott az a betörő is, aki a felfeszített ablakon mászott be a milliomos vállalkozó lakásába.

Ám igencsak pofára esett, hiszen szinte semmi értékeset nem talált - írta meg a Blikk.

Semmit nem tartok a lakásban. Az üzlet páncélszekré­nyében őrzöm az értékeket.

"A rendőrök nagyon alaposak voltak, legalább tízen érkeztek, kutyákkal. Szag és DNS-mintát is vettek" - mondta el a rokonait pénzelő üzletember, aki vagyonos emberként állandó célpontja a tolvajoknak. Két év alatt ugyanis már harmadszor próbálják kirabolni őt, de általában szinte mindig üres kézzel távoznak a fosztogatók.

Pedig a betörő minden bizonnyal most is azt hihette, hogy megtalálta élete nagy fogását, hiszen szemet vetett egy aranytömbnek látszó csokoládérúdra.

Persze hamar rájött a baklövésére a balek rabló, aki végül csupán a milliárdos üzletember háromezer forintot érő önéletrajzi könyvét fújta meg.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.