Létrehozva: 2020.01.03.

Üzent a rajongóinak a születésnapos Sas József, elmondta, mire vágyik

A humorista rehabilitálódik a közel egy évvel ezelőtti agyérgörcse után, és azt is elárulta, mit szeretne még az élettől.

Vissza szeretné nyerni az egészségét, és még jó pár évet szeretne az élettől Sas József. A humorista január 3-án ünnepli a 81. születésnapját, a jeles nap alkalmából pedig beszélt az állapotáról.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Nagyon kedves, hogy megemlékeznek rólam, köszönöm és persze a rajongóknak is, akik mindig üzennek nekem. Szerencsére tavaly óta rengeteget javult az állapotom, köszönhetően a szerető családomnak és a két ápolómnak, akik szakszerűen viselik gondomat és az utóbbi hónapokban sokat fejlesztettek az állapotomon. Egy születésnapi kívánságot fogalmaztam meg magamnak: szeretnék még pár jó évet. Nincsenek illúzióim, nyolcvan felett ez egy nagy harc lesz, de örülnék, ha ezekben az években annyival jobb lenne az állapotom, hogy az alapvető szükségleteimet el tudjam ma­gam is végezni, segítség nélkül. No persze egy jó kabarénak is tudnék örülni, nehéz volt megszakítani ezt a negyvenéves tradíciót, de örömmel néztem az ATV-t és drukkoltam ifjú és tehetséges kollégáimnak” – mondta el a Borsnak a művész.

Sas József idén csendesen, elzárva a külvilágtól tölti a születésnapját, dacára annak, hogy már kiválóan kommunikál és segítséggel pár lépést is meg tud tenni.

Ennek oka, hogy az orvosok féltik a fertőzésektől és az influenzától, ezért ő és a felesége majd tavasszal fogadnak újra vendégeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek