Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.16.

Önellátó gazda lett Ambrus Attila

Ambrus Attila eldöntötte, idős korára nyugalmat akar.

Ambrus Attila, azaz a Viszkis rabló, 13 évet és két hetet ült börtönben, ahol bőven volt ideje elképzelni, hogy milyen életet szeretne élni a cella falain kívül.

Ambrus Attila
Fotó: Szabolcs László

Keramikus lett, diplomát szerzett, az év elején pedig megszületett a kislánya, Anna is. Ambrus úgy érzi, szinte már most minden vágya teljesült, ám nyughatatlan, vannak még tervei.

Ambrus Attila
Fotó: Szabolcs László

A Ripost megtudta, önellátó gazda lesz az egykori rabló, aki nyugdíjasként a Búbánatvölgyben, saját pálinkáját iszogatva, mosolyogva szeretne a domboldalban ücsörögni.

„Tudom, hihetetlenül hangzik, de igaz, egy börtönőrtől vettem ezt a területet. Szeretnék majd egy rönkházat építeni rá. Már itt van a jurtánk és a borospincém is elkészült. Szerencsére a kertben sok gyümölcs van, ezért eldöntöttem, hogy a boron kívül pálinkát fogok főzni. Nincsenek szomszédok, gyönyörű a kilátás. Ez lesz a nyugdíjam, itt béke van, csend és nyugalom. Öt éven belül abba akarom hagyni a kerámiázást” – áradozott a Viszkis, aki szerint nagyon fontos, hogy az ember mindig alkosson valamit – mondta Attila, aki hétvégén Komárnoba utazott, az András napi vásárra, itt árulja a kerámiából készült portékáit.

Ha még több részletre vagy kíváncsi, olvasd el a Ripost szombati lapszámát!

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel