Létrehozva: 2020.12.21.

Magára maradt a lány: Curtis nem teljesítette az ígéretét

Talán csak sok volt a dolga, de a sérült lányt ez nem vigasztalja.

Curtis még az év elején ajánlotta fel a segítségét, de azóta sem jutott el a lányhoz, akinek egy baleset folytán levágta a lábait egy vonat. Melinda a Ripost-nak mesélt a tragikus napról, ami örökre megváltoztatta az életét.

Fotó: Ripost Szabolcs László

Már öt éve a lakása rabja, de néhány eszközzel képes lenne elhagyni a lakását, azonban erre nincs elég pénze.

„Az emberek jóvoltából lett egy protézisem, 10 ezer euróba került, de az évek alatt elhasználódott és töri a lábam, komoly fájdalmaim vannak. Emiatt nem tudom elhagyni a lakást, csak itthon közlekedek, de régóta nem jártam már boltba vagy mondjuk a postán” – mesélte a 21 éves lány, aki a férjével együtt mindent megtesz a boldogulásért, de sajnos több százezer forintos eszközökre nincs pénzük. Ebben segített volna a rapper, aki február óta többször is jelezte Melindának, hogy nem felejtette el, a lány most mégis így érzi.

Fotó: Horváth Melinda / Facebook

„Tudom, hogy a koronavírus és a magánéleti változások miatt nem én voltam az első, de nagyon úgy érzem, hogy Curtis elfeledkezett rólam. Az biztos, hogy nem keres” - mondta bánatosan a lány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek