Létrehozva: 2021.11.09.

Félt az oltástól, koronavírusos lett a Neoton Família egykori sztárja

Több mint egy hete már, hogy az ágyat nyomja Pál Éva, a Neoton Família egykori sztárja.

Pál Éva vitaminokkal kúrálja magát, oltása ugyanis nincs. Fia tünetei megriasztották, ezért nem vette fel az oltást – írja a Blikk.

Fotó: TV2

„Lázam szerencsére nincs, a fejem fáj, be van dugulva az orrom, köhögök, hányingerem és hasmenésem van. Étvágyam sincs emiatt, három kilót fogytam„ – sorolta Éva, aki kedd óta betegeskedik, előtt egy hétvégi fellépésen volt. „Én voltam az utolsó a színpadon, és akkor már volt bennem egy rossz érzés a mikrofon miatt, de akkor már késő volt bármit is tenni. Ugyanis az összes fellépő ugyanazt a mikrofont használta, s úgy sejtem, ott kaphattam el a fertőzést. Kedden már jelentkeztek a tünetek, a kollégák sorra kérdezték, jól érzem-e magam. Pénteken alig bírtam kikelni az ágyból, egy programon pedig rosszul lettem, cserben kellett hagynom a munkatársaimat” – emlékezett vissza az énekesnő, akinek szerencsére a tünetei nem súlyosbodtak, napról napra jobban érzi magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget