Létrehozva: 2019.08.30.

Fásy Ádám: Szurkolok a főpolgármesteri címért küzdő Berki Krisztiánnak

Ötezer ajánlás – ennyit kell összegyűjtenie Berki Krisztiánnak, ha valóban harcba akar szállni október 13-án a főpolgármesteri címért.

Berki Krisztián napok óta járja Budapestet, hogy összegyűjtse a megfelelő számú ajánlást. Csütörtök reggel a Fehérvári úti piacon kezdte a napot, ahol megszokott segítője, Berki Mazsi mellett a mulatóskirály Fásy Ádám is feltűnt, hogy támogassa az üzletember kampányát.

Fotó: Keller Mátyás

A Ripost elkísérte Berkit és Fásyt. Utóbbi pedig még ajándékkal is készült: mindenki, aki aláírásával támogatta Berkit, egy Buliparádé cédével lett gazdagabb. Aláírásból pedig volt bőven, hiszen Berki valóban elismerésre méltó magabiztossággal győzködte az utca népét és lelkesen üdvözölte Fásyt, aki lapunknak elárulta, miért szimpatizál Krisztiánnal.

„Fontos leszögezni, hogy nem Berkire fogok szavazni a választásokon, hiszen évek óta a Fideszt és Tarlós Istvánt támogatom. Szerintem a főváros gyorsan fejlődik és egyre élhetőbb az ő irányítása alatt. Krisztiánt azonban régóta ismerem, és azt kell mondjam, nagyon drukkolok neki. Az ellenzék képviselői közül messze őt tartom a legalkalmasabbnak erre a fontos pozícióra” – szögezte le a mulatóskirály.

Fotó: Keller Mátyás

Berkinek igen sűrű reggele volt: fiatalok és idősebbek tucatjai álltak meg a standjánál, hogy aláírásukkal támogassák és fotózkodjanak vele. Sőt, egy zöldségestől még banánt is kapott az izomceleb, mondván, egy kicsit össze van esve.

„Három nap alatt már ezerötszáz ajánlást gyűjtöttünk össze, ami igen szép teljesítmény. Mindezt úgy, hogy kint vagyunk az utcán! Nagyon jó érzés azt látni, hogy a társadalom minden rétegét meg tudom célozni. Persze rengeteget kell beszélgetnem az emberekkel, sokat kell tennem azért, hogy elnyerjem a bizalmukat, hiszen korábban, a tévéműsorok miatt már sokan beskatulyáztak. A szavazótáborból azt látom, hogy a fiatalok inkább poénból állnak mellém, az idősek viszont nagyon megfontoltan támogatnak„ – kezdte a Ripost-nak Berki, majd azt is elárulta, milyen érzéssel tölti el, hogy Fásy ennyire szurkol neki.

Ha érdekel, mit gondol Berki arról, hogy Fásy ennyire szimpatizál vele, keresd a Ripost pénteki lapszámát!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget