Létrehozva: 2021.05.04.

Drámai bejelentés, Bill Gates nem tudta megmenteni a házasságát

Bill és Melinda 27 év után nem hisznek abban, hogy együtt tudnak fejlődni.

Válik feleségétől a világ egyik leggazdagabb embere. Bill és Melinda Gates bejelentették hétfőn, hogy 27 év házasság után elválnak.

Bill és Melinda Gates közös döntést hoztak
Fotó: AFP

A Twitteren közzétett közös közleményükben tájékoztatták a nyilvánosságot a házasságuk felbontásáról szóló döntésükről.

Úgy fogalmaztak, hogy miután sokat töprengtek a kapcsolatukon, és sokat „dolgoztak rajta”, úgy határoztak, hogy felbontják a házasságukat.

„Nem hiszünk többé abban, hogy házaspárként tudunk együtt fejlődni életünk további szakaszában” – írták.

A 27 éves házasságuk alatt három gyereket neveltek fel, és felépítettek egy alapítványt, amely szerte a világon hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy egészséges életet éljenek. Közleményükben jelezték, hogy továbbra is osztoznak a misszió iránti hitben, és jótékonysági alapítványukat a jövőben is együtt fogják kezelni.

A Bill 1975-ben alapított Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége. A férfi tavaly mondott le a Microsoft igazgatói posztjáról, hogy a feleségével együtt a jótékonysági alapítványuknak szentelje az idejét.

Sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon. A Forbes magazin szerint jelenleg a negyedik leggazdagabb ember.

Bill és Melinda Gates – leánykori nevén Melinda Franch – 1994-ben házasodtak össze. Alapítványukat 2000-ben hozták létre.

Adódik a kérdés, hogyan osztják meg a mintegy 130 milliárd dolláros vagyont? A család a negyedik leggazdagabb a világon, a Tesla-vezér Elon Musk, az Amazon-tulaj Jeff Bezos és a francia luxuscikkeket gyártó vállalatok tulajdonosa, Bernard Arnault mellett.

Melinda Gates és Bill Gates, a Microsoft társalapítója és a világ egykori leggazdagabb embere hétfőn váratlanul bejelentették, hogy 24 év házasság és 34 év együttélés után különválnak. Mint a New York Post által megszerzett bírósági dokumentumokból kiderült, a válást Melinda Gates kezdeményezte. A papírokból az is nyilvánvalóvá vált, hogy a milliárdos filantróp házaspár nem kötött házassági vagyonjogi megállapodást. Az 56 éves Melinda Gates a keresetlevélben ezt írta, hogy a házassági életközösségük a 65 éves férjével helyreállíthatatlanul megromlott.
A Washington állambéli Seattle városának illetékes bíróságára hétfőn érkeztetett keresetlevélből kitűnik, hogy a házaspárnak ugyan nem volt házassági szerződése, de úgynevezett különválási megállapodást kötöttek. Ezt a szerződést nem tartalmazza a válókereset, azonban a házaspár vagyonmegosztásakor bizonyára zsinórmértékül fog szolgálni. A házaspár vagyonát mintegy 130 milliárd dollárra becsülik, így talán nem meglepő, hogy a bírósági beadvány szerint Melinda Gates nem kér nőtartást. A pár azt követően jött össze, hogy Melinda Gates 1987-ben a Microsoftnál termékmenedzserként helyezkedett el. Arról közös közleményt adtak ki, hogy az általuk 2000-ben indított, világszerte jelentős közegészségügyi és egyéb jóléti projekteket támogató alapítványukat a jövőben is együtt irányítják. Azt már korábban bejelentették, hogy vagyonukat nem akarják megtartani, jótékony célra fordítják, apránként elajándékozzák. Három gyermekük fejenként 10 millió dollárt kap a vagyonból.

Mekkora is ez a vagyon?

A Gates házaspár nagyon ügyesen sáfárkodott a Microsoft révén szerzett profittal. Öt nagyvárosban vannak luxusingatlanjaik, kaliforniai lakásuk értékét 43 millió dollárra becsülik, a kaliforniai farmjukat 59 millióra. Vannak magánrepülőik, szuperjachtjuk, értékes autógyűjteményük, amelynek egyik darabja egy kétmillió dollárt érő különleges Porsche. Nem annyira ismert, de Bill Gates az egyik legnagyobb földbirtokos az Egyesült Államokban. 18 amerikai szövetségi államban mintegy 98 ezer hektárnyi föld van a nevén. Gyűjtötték rendesen a műtárgyakat is, a kollekció része például Leonardo da Vinci tudományos kéziratainak gyűjteménye, vagyis a Leicester-kódex, amelyet 30 millió dollárért vett meg Bill Gates egy aukción. Szuperházuk, amelyet Xanadu 2.0-ra kereszteltek, Seattle központjától 15 kilométerre található a Washington-tó partján. Ezt még 1988-ban vette kétmillióért a Gates házaspár, ma már 125 millió dollárt ér. 18 fürdőszobával, art deco stílusú házimozi-teremmel, 24 fős ebédlővel és több ezer kötetes könyvtárral.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya