Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.02.23.

Aleska überszexi doktornőt alakított

Hatalmas sikert aratott a színpadon a gyönyörû színésznõ, akinek a jelmeze megmutatta gyönyörû alakját.

Múlt pénteken volt a Bolond vasárnap című komédia premierje a Fészek művészklubban, ahol Sáfrány Emese Aleska élete első prózai szerepében mutatkozott be a nézőknek. Ebből az alkalomból lestünk be a színfalak mögé.

„Mivel maximalista vagyok, mindig izgulok egy kicsit előadás előtt – kezdte a %RIPOST%-nak mosolyogva a gyönyörű színésznő. – Ugyan nem először állok a színpadon, hiszen tavaly már az Édes Annában kaptam egy kisebb szerepet, de a Bolond vasárnaphoz hasonló prózai darabban először volt szerencsém közreműködni.

A kicsit flúgos, mégis szerethető Sokkova doktornőt megformáló Emesével nagyon elégedett volt a darab rendezője, Polyák Valéria, aki már a darab alatt jelezte a színésznőnek, hogy a jövőben is számít rá.

„Sokat segített, hogy közel állt hozzám ez a szórakozott szerep. Eléggé bele tudtam élni magamat. Nagyon jólesett, hogy – amennyire én észrevettem – a közönség is nagyon pozitívan reagált, és hatalmas tapsot kaptunk a végén” – mesélte elégedetten a %RIPOST%-nak Aleska.  

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria