Létrehozva: 2020.11.28.

A Ripost megtudta: Itt és ekkor lesz Benkő László temetése

Benkő László hosszú betegség után, november 18-án örökre lehunyta a szemét.

A Ripost megtudta, december 2-án a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Benkő Lászlót. Az Omega billentyűsének fia lapunknak elmondta, szűkkörű temetés lesz.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„A temetés 14 órakor kezdődik. A ravatalnál csak a családtagok leszünk jelen, de az egész szertartás nagyon szűk körű lesz a szabályozások miatt. Még nem tudom pontosan, hány fő lehet jelen, de 15 ezren jelentkeztek be, hogy szeretnének elbúcsúzni aputól. Ez a vírus miatt sajnos nem lehetséges, de egyeztetések folynak arról, hogy hogyan lehet majd élőben közvetíteni a búcsúztatót„ – mondta Balázs, aki nagyon büszke és egyben hálás azért, hogy az állam és a főváros is saját halottjának tekinti édesapját és ennek megfelelően szervezik a temetést is.

”A sírhelyet a főváros biztosítja, a temetést pedig az állam. Ez egy csoda, hogy apám a művészetével és a szerethetőségével elérte, hogy a politika helyett egy pillanatra semmi más ne legyen fontos, csak a szeretet és a tisztelet” – mondta meghatottan Benkő Balázs, akitől azt is megtudtuk, Lukács Sándor, Bródy János, Frenreisz Károly és a három Omegás biztosan beszédet mondanak a búcsúztatón.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Politico a brüsszeli eseményekről: Nevetséges öngól

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!