RETRO RÁDIÓ

Sírva omlott össze a Séfek Séfe versenyzője: szívszorító gyerekkori rémképeket idézett fel a feladat

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2026. 02. 28. 08:30

Oláh János Gellértné Piroska, a piros csapat versenyzője többször is nyíltan beszélt arról, hogy egész gyermekkorát egy intézetben töltötte, ami miatt megannyi traumát hordoz ma is. Ráadásul a Séfek Séfe Pirója most a kiesés szélére is került, miután a feladat láttán teljesen összeomlott.

Végigkövethettük a Séfek Séfe 7. évadának második versenynapját is, ezzel együtt pedig természetesen a második egyéni főzést is, ahol a rosszabbul teljesítő csapatok tagjainak a bennmaradásért kellett küzdenie. Ráadásul a fekete és a piros csapat alapanyagait a védettséget élvező zöldek oszthatták ki, ami nem alakult túl jól. Bár Tischler Petra csapata segíteni akart Pirónak, a kedvességük visszafelé sült el, ugyanis a nagymama a kapott alapanyag láttán teljesen összeomlott, és elkönyvelte, hogy számára biztosan itt ér véget a Séfek Séfe 2026-os évada.

A Séfek Séfe Pirója nagyon elszántan vágott neki a feladatnak.
A Séfek Séfe 2. részében ismét a piros és a fekete csapat tagjainak kell részt vennie az egyéni főzésben (Fotó: TV2)

Mint az immár köztudott, a Séfek Séfe Pirója a gyerekkorát egy intézetben töltötte, ahol bizony nem éppen szép emlékeket gyűjtött. Bár a családanyából a hányattatott sorsa révén igazi harcos vált, úgy tűnik, még őt is van, ami meg tudja ingatni. Az egyéni főzéshez kapott sertésmáj ugyanis egy olyan emléket idézett elő benne, ami miatt sírásban tört ki.

„El fogom hányni magam. Utálom a májat. Elképzelni nem tudom, hogy fogok ezzel a májjal dolgozni, mert alapból még hozzányúlni sem nagyon szeretnék” – mondta Piró, amint megtudta, mit szántak neki a zöldek.

„Gyűlölöm a sertésmájat! Gyerekkoromban belém tömték és azóta utálom” – kiabálta már sírva, miután egyik csapattársa felajánlotta neki a segítségét.

Rántott sertésmáj volt az intézetben az étel, és azt mondták, hogy ha nem eszem meg, akkor nem mehetek be a strandon a medencébe. Sajnos magamba erőltettem, bementem a vízbe, és kihánytam az egészet

 – idézte fel később Piró.

A Séfek Séfe új évadának sztárja teljesen összeomlott, amikor megtudta, hogy sertésmájjal kell dolgoznia (Fotó: TV2)

A Séfek Séfe Piroskája az unokáiért küzd

A nagymama végül azonban kénytelen volt erőt venni magán, hogy ne essen ki a versenyből, nem titkolt célja ugyanis, hogy szeretné magához venni a nevelőszülőkhöz került unokáit. A körülmények megteremtéséhez pedig a győzelem által kapott lehetőségek és a 10 millió forint nagy segítséget jelentenének.

„Számomra ez a világ legnehezebb dolga, hogy én ebből ételt készítsek, de attól függetlenül, hogy majdnem ráhányok a májra, meg fogom csinálni, mert nem fogom feladni” – szívta fel magát végül Piró két öklendezés között.

Először úgy voltam vele, hogy nem csinálom meg, feladom, de aztán eszembe jutottak a gyerekeim és az unokáim, és az, hogy az életem során a legmélyebb padlóról is felálltam 

– tette még hozzá.

 

Ripost hírek
Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

A népszerű, bokszoló-influenszer jókat derül a baloldalról hozzá befutó fenyegetéseken, hiszen pontosan tudja, hogy a „kemény legények” csak addig bátrak, amíg négy fal között a klaviatúra előtt ülve ígérnek „irdatlan verést” a harcban edzett sportembernek. Harcsa Norbert most elmondta, mit is gondol a Magyar Pétert messiásként látó fura brigádról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.