Létrehozva: 2020.03.01.

Szanaszét tetováltatta a testét Justin Bieber

Hiába növesztett csúnya bajuszt egy időre a kölyökképű popsztár, a rajongók továbbra is a tetoválásaival foglalkoznak. Justin Bieber teste immár valóságos tintavarrott műalkotás.

 

Kevereg a sztárvilágban sok tetoválásfüggő híresség, köztük Justin Bieber immár megkérdőjelezhetetlen vezéralaknak számít. Több mint 40 ábrát varratott eddig magára és ahogy a látványból sejthető, mindegyik fontos üzenetet hordoz. És ha valaki veszi a fáradságot és áttanulmányozza a rengeteg motívumot, még végül arra a következtetésre is juthat, hogy ez a csávó egyáltalán nem egy üresfejű, ostoba fickó.

Fotó: Profimedia

Kevesen tudják Bieberről, hogy hívő – egyébként az amerikai karizmatikus egyház tagja -, ebből a szemszögből viszont egyáltalán nem meglepő, hogy tetoválásainak többsége vallási tematikájú. Legelső tetkóját 2012-ben csináltatta, ez mindössze 3 betűből állt: FYI – állítólag azt a lelki utat jelképezi, amelynek során az énekes megtalálta Jézusba vetett hitét. Kisvártatva imára kulcsolt kezeket varratott a vádlijára.

Fotó: instagram

Később látványos elemekre váltott: mellkasán egy hatalmas kereszt látható, illetve egy felirat: „Az Úr fia”. Legnagyobb tetoválásán pedig gótikus angyalok küzdenek a gonosszal. Vállán egy zsoltárból vett idézetet visel:

Fotó: Getty

Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon”.

Nyakára a „Patience”, azaz türelem szót varratta, melynek tartalmát spirituális életvezetésnek szánta.

Fotó: Getty

Azért a nyakát választotta hozzá, hogy minden reggel, amikor belenéz a tükörbe, szembesüljön vele, ez lehessen az irányadó gondolat minden egyes napra.

Az összetartozás jelei

Az énekes kimondottan családcentrikus lehet, hiszen ebben a témakörben is számtalan ábra került a testére. Szülei iránti tiszteletét, az összetartozást egyebek mellett a csípőjére varratott tengeri sirály mutatja – ezt a jelet összes családtagja viseli. Bordamagasságban Yeshua feliratot rakatott, épp ilyen tetoválást visel az édesapja is.

Fotó: Getty

Édesanyjának születési dátumát (1975) is megtaláljuk Bieber testén, igaz római számokkal – más kérdés, hogy a tetoválómester rosszul írta föl a jegyeket. Az énekes jobb karján a hatalmas szem szintén édesanyjával kapcsolatos, arra utal, hogy bármerre is jár, bármit is csinál, mindig méltóságteljes marad, hiszen tudja, hogy anyja figyel rá. Lapockája mentén titokzatos két szó olvasható: Stratford Cullitons, ezzel nagyapjának állít emléket. Az öreg rendszeresen vitte hokimeccsekre, ez volt a kedvenc csapatuk.

Zsáknyi pénz hozott a bölcs bagoly

Sejthető, hogy egy olyan kaliberű énekes, mint Justin Bieber, nem hagyja ki pályafutásának fontos állomásait tetoválásai közül. 2012-ben, amikor kijött „Believe” című új albuma, egy hatalmas bagoly került az egyik alkarjára, közvetlenül a könyöke alá. A bölcsesség szimbólumaként ismert jelet aztán bevitte a kampányába, és nemcsak a lemezt népszerűsítette vele sikeresen, hanem a hozzá kapcsolódó koncertkörútját is.

Fotó: Getty

Ez a bagoly állítólag súlyos milliókat hozott a kasszába. Az ügyes húzás után nem volt meglepő, hogy Bieber 2014-ben szintén a testén tudatta a külvilággal, hogy érlel magában valamit: “Don't let your dreams float away” (Ne hagyd, hogy elillanjanak az álmaid). S lám, hamarosan új albummal rukkolt elő Purpose – azaz Cél címmel, és már senki sem csodálkozott, hogy hirtelen egy violinkulcs ábrája bukkant fel a füle mögött.

Fotó: Getty

De bárhogy is nézzük Bieber tetoválásait, mindegyik életének egy-egy fontos állomását jelzi. Ám van köztük egy különösen érdekes felirat közvetlenül a bal térde fölött, oda ezt varratta: „Better at 70”. Talán azt jelenti, hogy 70 éves korára sokkal jobb emberré szeretne válni, mint amilyen most. Meglátjuk!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot