SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült, miért nem beszél soha az édesanyjáról Harsányi Levente

Sosem gondoltad volna, milyen drámát élt át fiatal korában a csípős humoráról ismert Harsányi Levente! A műsorvezető hosszú ideig nem találkozhatott az édesanyjával a szülei válása miatt, felnőtt korában küzdött meg az elszakadás következményeivel.
  • Szerző: Ripost

Szinte sosem beszélt eddig az édesanyjáról Harsányi Levente. Most megtört a jég, és bevallotta: azért, mert gyermekkorában hosszú időre el kellett szakadnia a szeretett asszonytól.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Öt-hatéves lehettem, amikor édesapám és édesanyám úgy döntöttek, külön folytatják életüket. Anyunak új, tíz évvel fiatalabb párja lett, a bíróság végül apunak ítélte a felügyeleti jogomat. Apu és a nagymamám neveltek hosszú ideig, míg újra találkoztam anyukámmal. Furcsa volt, hogy újra látom, hiszen nagyon hiányzott a külön töltött időben. Hétvégente sokat voltam nála, hétköznaponként továbbra is apámnál voltam” – árulta el a Borsnak.

Fotó: Ripost

Leventének később felnőttként kellett megküzdenie a korai elszakadás lelki következményeivel.

„Furcsa, hogy a kapcsolataimban nehezen fogadtam, ha átkarolt például a párom, feszültté tett, idegennek tűnt ez a fajta érintés. Szülőként most értettem meg, mennyire fontos nekem a 11 éves kisfiam és a kislányom közelsége, hiába szakítottunk az édesanyjukkal, mindketten egyformán az életük része vagyunk, és maradunk is. Természetesen édesanyámmal is rendeződött a viszony azóta” – fogalmazott.

És ezeket olvastad már?