Létrehozva: 2017.08.13.

Embertelen körülmények között koncerteznek a magyar sztárok!

Milyen fogadtatás várja a hazai hírességeket, ha koncertezni mennek? Ennek jártunk utána!

Tucatnyi rózsacsokor, különleges ételek és italok tömkelege: ez a minimum, amit egy külföldi világsztár a hazánkba érkezve elvár a szervezőktől. 

A világhírű kollégáihoz képest Pink szerény volt budapesti látogatása során. A Sziget Fesztiválon koncertező énekesnő mindössze két csokor fehér rózsát, némi gyümölcsöt és gumicukrot kért a fesztivál szervezőitől. A legtöbb híresség azonban időnként elképesztő kérésekkel rukkol elő. Madonna például egyszer a hotelszobája falait is átfestettette, Mariah Carey megköveteli a kölyökállatokat az öltözőjében, David Hasselhoff pedig a saját, élethű kartonfigura mását kéri minden fellépésére.

A hazai hírességeknek azonban koránt sem lehetnek ilyen kívánságaik.

Judy

Judy szörnyű állapotokat tapasztalt húszéves pályafutása során.

Mostanában jó, ha technikailag hét koncertből egy jól sikerül. Ez semmiképpen nem a közönség hibája, hanem a körülményeké, a rossz hangtechnikáé.

Többször előfordult már, hogy az öltözőnk berendezése egyetlen székből állt. Nem ritka, hogy saját mellékhelyiséget sem biztosítanak számunkra, ezért a tömegen átgázolva kell kivárnunk a sorunkat a közös mosdóban. Ez nem arról szól, hogy nem szeretnénk elvegyülni a rajongóinkkal, hanem arról, hogy a koncert menetét lassítjuk” – árulta el a Groovehouse énekesnője.

Koós János

Koós János idén jubilál: 1957 óta, immáron hatvan éve van a pályán. A %RIPOST%-nak elmondta, néhány évtizede még egyáltalán nem számított nagy igényűnek azért, ha alapvető berendezést kért az öltözőjébe, ám a helyzet mára megváltozott. „Én is sokszor csak egy széket és egy asztalt kapok. Nem kellemes a helyzet, de a közönség szeretete miatt megéri a pályán maradni” – jelentette ki az énekes.

Fresh Andi

Az énekesnő az elmúlt közel húsz év során sokféle tapasztalatot szerzett, de ő úgy látja, javult a helyzet. „Régebben nekünk is voltak rossz tapasztalataink, de mostanában sokkal profibbak a szervezők, mint tíz-húsz évvel ezelőtt.

Régebben volt, hogy raklapokon kellett fellépnünk, és az is előfordult, hogy nem volt CD-lejátszója a diszkónak.

Nagy igényeink nincsenek, egyébként sem gondolom, hogy Magyarországon helye lenne bármiféle sztárallűrnek” – fogalmazott Andi.

Nagy Feró

A Nemzet Csótányának nem lehet oka panaszra, főleg, hogy idén nyáron több mint hatvan koncertet ad szerte az országban. „Én nem nyávogok, jól érzem magam a koncerteken! Ezen a nyáron kétszer volt példa arra, hogy elment a hangosítás, és volt, hogy az öltözősátrunkban térdig gázoltunk a sárban, de alapvetően nincs baj. A pályám kezdetén még öltöző sem volt sehol, de akkor sem hisztiztem, most sem fogok” – nevetett Feró.

Völgyi Zsuzsi

Az énekesnő már annak is örül, ha szól a mikrofon és nem esik szét a színpad alattuk. „Mi nem zenekarral lépünk fel, hanem zenei alapot viszünk. Ezért volt már példa arra, hogy koncert elején nem indult el a lejátszó.

Így buktuk a fellépti díjat, arról nem is beszélve, hogy sokszor egyébként sem fizettek ki minket.

A szerződésünkben már benne van, hogy a gázsi felét előre meg kell kapnunk. Volt olyan hely, ahol kaviárral vártak, és ez nagyon jól esett. Ezt persze nem várjuk el, jobb lenne a középutat megtalálni” – mondta el az énekesnő.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői