tóth gabi
A Ripost szemfüles olvasójának egy budapesti étteremben sikerült lencsevégre kapnia a rendezőt egy csinos, szőke hajú nővel. Nos, a fotók alapján egyértelmű, hogy jóval több van köztük mint barátság, Vajkra újra rátalált a szerelem!
Szente Vajk azóta féltve őrzi a magánéletét, hogy 2018 nyarán úgy döntött, elválik feleségétől, Erdélyi Tímeától. Így azt sem lehetett sejteni, hogy azóta valakinek sikerült-e elrabolnia a szívét.
A Ripost azonban megtudta: a 38 éves rendezőnek új barátnője van! Olvasónk egy budapesti étteremben fotózta le egy fiatal nővel. Riposterünk beszámolója szerint egyértelmű volt, hogy nem először találkoztak, csak úgy izzott köztük a levegő.
„Nagyon meglepődtem, amikor az étteremben megpillantottam Szente Vajkot egy igen csinos lánnyal. Mivel nagyon kedvelem a színészt, érdeklődéssel figyeltem a jelenetet, és azt kell mondjam, nagyon boldognak tűntek. Többször is megpuszilta a lányt, megfogta a kezét, ezek az apró érintések nagyon árulkodóak voltak. Teljes volt köztük az összhang, biztos, hogy ez nem egy első randi volt. Jó volt így látni Vajkot, remélem végre megtalálta a boldogságot” – írta Luca nevű olvasónk.
Természetesen megkerestük Vajkot is, aki elismerte, hogy ő van a fotókon, ám többet nem szeretett volna elárulni a magánéletéről.
„Igen, valóban engem sikerült lefotózni egy hölgy társaságában, de egyelőre semmit nem szeretnék nyilatkozni a szerelmi életemről” – mondta szűkszavúan a 38 éves rendező.
Vajk tavaly augusztusban a Best magazinnak mesélt arról, miért futhatott zátonyra a házassága. Bevallotta, mellette nem könnyű egy nőnek, mert a munkája rengeteg áldozatot követel, emellett zárkózott személyiségével sem könnyű együtt élni. Azt is hozzátette, hogy amióta házassága tönkrement, nem járt senkivel, mert képtelen volt bárki felé nyitni, már az ismerkedéskor elkönyvelte, hogy nem fog tudni komoly kapcsolatot kialakítani. Azóta viszont nagyot fordult a világ! Bár egyelőre az is rejtély, hogy a színész hol ismerkedett meg a csinos lánnyal, olvasónk beszámolója szerint olyan önfeledten vidám volt mellette, hogy könnyen lehet, végre megtalálta az igazit.